A vadász, aki színes üvegekről álmodik

Kalinka Tamás

2021. 04. 15. 16:33

A bezdáni származású Zwipp-Müller Edith ritka kedvteléseknek hódol. Az egyik az üvegművesség, melyet egy ideig hivatásszerűen is űzött, a másik pedig a vadászat, melybe gyermekkorában édesapja vezette be.

Több kilométerre a város zajától, a Bajai-csatorna partján áll a takaros víkendház, ahová Edith mindig szívesen jön ki, hogy pihenjen és élvezze a természet nyugalmát. Régebben egész nyarakat töltött itt családjával, de most is alig várja a szebb időt, hogy tehessen-vehessen a bungaló körül, ugyanis itt mindig akad tennivaló. Itt lát vendégül, a hatalmas fenyőfák által körbeölelt verandán, hála a szép tavaszi időnek, már itt kint is kényelmesen elüldögélhetünk.

– Először is, köszönöm, hogy vendégül lát, nagyon szép helyen vagyunk. Elmondaná, hogy hol is vagyunk pontosan, illetve hogy hogyan kötődik Ön ehhez a helyhez?

– Természetesen. A bungalóm Kengyia-szigeten található, a Bajai-csatorna partján, három kilométerre Bezdántól. 1984-ben vásároltam meg ezt a telket, hogy felépítsem rajta a házikót, ugyanis kellett egy hely, ahol a családunk összejöhet, a férjem pihenhet, édesapám pedig kedvére horgászhat. Nem volt könnyű itt a letelepedés, főleg, hogy én és a családom Svájcban éltünk, így nagyon szűk időkeretben építkezhettünk, csakis akkor, amikor szabadságon voltunk. De azt kell mondjam, megérte a fáradalmakért, hisz rengeteg szép élmény köt minket ide.

– Ha jól tudom, Ön élete nagy részében üvegművességgel foglalkozott. Hogyan indult ez az egész?

– Már kislányként is lenyűgöztek a színes, érdekes formájú templomablakok. Noha nem vagyok katolikus, mégis mindig csodálattal tekintettem a gótikus templomok és székesegyházak ablakaira. Később, immár Svájcban – pontosabban a nyolcvanas évek elején – kezdtem el hobbi szinten üvegművességgel foglalkozni. Aztán elvégeztem egy tanfolyamot, és 92’-ben hivatalosan is műhelyt nyitottam Zürichben. Mindig is szerettem a művészeteket, így a műhelyemhez egy galéria is tartozott, ahol megesett, hogy évi 3-4 kiállítást is szerveztem. Természetesen nem csak üvegeknek, hanem például festményeknek is. A következő években már sok megrendelésem volt, igen érdekes felkérések is volak. Egyszer például Egyiptomba kellett volna utaznom, hogy elkészítsem egy mecset ablakait, máskor pedig Las Vegasba hívtak, hogy különös gyümölcstartó tálakat gyártsak egy hotel számára.



– Mit takar pontosan az üvegművesség fogalma? Nem sokszor hallunk erről a művészeti ágról...

– Az üvegművesség igen szerteágazó dolog, sok minden belefér ebbe a fogalomba az üvegfestéstől kezdve az üvegfújásig, ám én ezekkel nem nagyon foglalkoztam. Engem a színes abalaküvegek, lámpák stb. előállítása érdekelt, de nem festettem az üveget és nem is fújtam, mindössze vágtam, alakítottam és ólomszalagba foglaltam azt. Négyféle technológiát alkalmaztam, melyek között szerepelt a Tiffany- és a Muranói-technológia is. A különböző színű üvegeket Amerikából vásároltam, majd egy speciális üvegvágót alkalmaztam az alakításra, amely króm-vanádium ötvözetből készült.

– Mégis milyen az üveggel dolgozni? Művészet ez inkább, vagy mesterség?

– Szerintem ez egyértelműen művészet. Számomra az üveggel való munka nagyon megnyugtató, ám nagyon nagy odafigyelést, precizitást és kézügyességet igényel ez a folyamat, szóval türelmetlen embereknek nem való.

– Az imént említette, hogy ablakokat és lámpákat készített leginkább a karrierje során. Mennyi időbe telik pl. egy lámpabúra elkészítése, és aztán milyen áron lehet értékesíteni egy ilyen darabot?

– Minden az üvegdarabok számától és méretétől függ, továbbá az árban fontos tényező még a színek változatossága is, mivel egy négyzetméter ebből az anyagból több mint ezer euróba kerül. Az elkészítés ideje is nagyban függ az üvegdarabkák méretétől és mennyiségétől, de legkevesebb egy hónapra van szükség még a legegyszerűbb darabok esetében is. A kész ablak vagy lámpabúra ára 4-5 ezer eurónál kezdődik, s a határ a csillagos ég.



– Fontos megemlíteni, hogy maga nem csak üvegműves, de elhivatott vadász is. Mesélne erről a hobbijáról? Nem sok női vadászt ismerek, Ön hogyan lett mégis az?

– Apámnak köszönhető ez az egész. Ő volt Bezdánban a legkedveltebb tanítók egyike, többek között biológiát is tanított, s nagyon ügyeskezű ember, mondhatni ezermester és polihisztor volt. De a kérdésedre válaszolva: igen, ő vezetett be a vadászat rejtelmeibe, ha jól emlékszem kilencéves voltam, amikor először elvitt magával kísérőnek. Később már az egész környéket bejártam vele, nagyon jól ismerte az erdőket és a szigeteket. Elismert és hozzáértő vadászember volt, legnagyobb zsákmányai közt több mint háromszáz kilós vadkan is szerepelt.



– Szóval az édesapja „fertőzte meg” a természetjárás és a vadászat szeretetével. Ám, maga mégis csak a kétezres években lett hivatalosan is vadász. Mi ennek az oka?

– Hogyne. Ami azt illeti, az élet szólt közbe, ugyanis én a tanítóképző elvégzése után, 1970-ben, rögtön emigráltam Svájcba, ott pedig egész egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy vadász legyek. De mindig is vonzott a vadászat, mondhatni a véremben volt, így idősebb koromban, mikor már több időt bírtam itthon tölteni, elhatároztam, hogy hivatalosan is belépek a vadászegyesületbe. Elsőre letettem a vadászvizsgát, majd ahogy azt a törvény előírja, egy évig gyakornok voltam tapasztaltabb vadászok mellett.



– Milyen vadra szeret leginkább vadászni?

– Voltam már nyúl- és fácánvadászaton is, de alapvetően vaddisznóvadásznak tartom magam. Számomra más vadak, például az őz, kilövése nem jelentenek kihívást, nem szívesen lövök olyan állatra, mely egyáltalán nem tudja megvédeni magát. A vaddisznó egész más, igen ravasz és fifikás állat, ugyanakkor veszélyes is. Megesik, hogy egész éjszaka arra vár az ember, hogy a szórón felbukkanjon a várva várt disznó, ám amikor megérkezik, akkor közvetlen a les alatt turkál, szóval nem lehet meglőni. Ilyenkor a haját tépi a vadász és bosszankodik...de pont ez a hab a tortán: a spontaneitás, a kiszámíthatatlanság.

– Mostanság gyakran visszaköszön a médiából, hogy a vadászokat egyre többen állatkínzóknak, gyilkosoknak tartják, akik csak úgy, szórakozásból ölik meg az ártatlan állatokat. Mi a véleménye erről?

– A véleményem nagyon egyszerű. Szerintem a hatalmas állattenyésztő farmokon ezerszám összezsúfolt haszonállatok több kínt élnek meg életük során, mint az az erdei vad, mely egész életében szabadon járt-kelt a vidéken, s én egyetlen lövéssel leterítem, úgy, hogy egyáltalán nem érez fájdalmat. Másrészt pedig a vadászat nem csak az állatok lelövéséből áll, számos más feladatot és tevékenységet végzünk mi vadászok. Például egész télen kijárunk etetni a vadakat, hordjuk nekik a szénát, a kukoricát és a sót is. Az etetőket is mi építjük, továbbá az éves vadszámlálást is mi végezzük.

– Edith szerint a nagyipari állattartás sokkal nagyobb állatkínzás, mint a vadászat. Utóbbinak pedig természetes velejárója az anyatermészet szeretete és óvása. Még sokáig beszélgettünk a hétvégi ház teraszán. Remélem lesz még alkalmam hallgatni a különleges életutat bejárt asszony meséit. Ha igen, mindenképpen továbbmesélem majd nektek is.

Forrás: Newsroom Communicator