A vonatállomás fantomja

Krizsán Szabrina

2023. 01. 22. 14:38

Két óra huszonkilenc perce ülök a vonaton. Mindenen átmegy, zakatol és halad előre.

Nézem a tájat, ahogy a nap elbújik a felhők mögé, majd visszatér. Ahogy emberek jönnek-mennek, és én csak suhanok. Nem tudom hová tartok, de megyek. Nem törődöm a céllal, csak bízom benne, hogy jó helyen áll meg. Ám ahogy az idő eléri a harmincat, a vonat kisiklik. A semmi közepén vagyok, mi lesz most? Jön majd egy másik? Vagy itt ragadok? El kell indulnom, nem maradhatok itt, a semmi közepén! Keresnem kell egy állomást, egy új célirányt! Megyek hegyen-völgyön át. Hol fent vagyok, hol lent. Elértem az állomáshoz, végre látom a lehetőségeket. Indul egy járat, de felszálljak rá? Olyan jó lesz az út, mint az előző? Nem akarok csak egy-utas pecsétet kapni, és aztán leszállni a következő megállónál! Utazni szeretnék, látni mindent, amit lehet! Mind másfelé megy, más látnivalók, más kalandok felé. Mind megnézem, de nem érzem, hogy mennem kell. Kell a késztetés, hogy igen, erre szállj fel, és látni fogod a világot! Útközben megismered önmagad, a végállomás pedig maga a boldogság. A vonatok egymást váltják az állomáson. A masiniszta értetlenkedve nézi, hogy még mindig várok.
- Hölgyem, ön melyikre vár?
Elgondolkodva zsebre vágom a kezem, majd előhúzom az előző vonatjegyem.
- Az a vonat már elment.

Forrás: Newroom Communicator