Álarc

Pápista Annamaria

2023. 01. 23. 16:45

Ez a reggelem is úgy indul, mint a többi. Kikelek az ágyból, átbotorkálok a konyhába, beindítom a vízforralót, és egyenesen a fürdőbe megyek.

Belenézek a tükörbe. A pofám nyúzott. A tegnapi smink maradékai az arcomon elkenődve. A szemem beesett, fekete párnák díszítik. Hajam kócos, néhány helyen be is göndörödött, hiába vasaltam ki tegnap. Összességében a kinézetem megegyezik egy zombiéval.
Felkötöm a hajam, és belépek a zuhany alá. Megnyitom a csapot. A forró víz hirtelen éri a testem, megrezzenek. A sugár égeti a bőröm, de nem érdekel. Ez legalább jelzi, hogy még élek.
Sok más emberrel ellentétben nekem akkor indul a napom, amikor kilépek a zuhany alól. Hiába is zuhanyoztam le az este, reggelre úgy érzem, hogy a bőröm, sőt, az egész testem tele van szennyel. A szám kiszáradva, a kezem ragad, mintha tíz réteg piszok lenne rajta. Nem értem mitől lehet ez. Talán a sok hazugságtól, ami nap mint nap körülvesz.
A vízforraló kattanása zökkentett ki a gondolataimból. Felöltöztem, majd megfőztem az életet adó kávém. Visszamegyek a fürdőbe, és a kávémat szürcsölgetve felrakom az aznapi álarcom. Egy olyan álarcot, amitől boldognak és tökéletesnek tűnök. Amitől úgy tűnik, hogy nincs semmi gondom. Talán csak a műmosoly az, ami elárul. Habár ez általában az embereknek fel sem tűnik. Mindig megkérdezik tőlem: Hogy tudsz mindig mosolyogni? A válasz egyszerű. Az egész egy álarc csupán, álca.
A telefonomat fogva készítek magamról egy képet. Majd még egyet és még egyet. A végére már számolni sem tudom, ez hányadik. De egyik sem tetszik. Visszanézem őket, majd kiválasztok egyet, ami a legkevésbé tűnik műnek. Megszerkesztem, rakok rá néhány effektet, kicsit körbevágom, majd ki is posztolom. Ez is olyan, mint valami drog: egy idő után kötelezőnek érzed, hogy posztolj. Hogy megmutasd, hogy te bizony tökéletes vagy, még akkor is, ha ez nincs így. Az értesítéseket frissítem, és idegesen várom a reakciókat, ha tudom is, hogy nagyjából mind pozitív lesz. Jönnek is. Gyönyörű vagy!, Úristen, hogy lehet valaki ilyen tökéletes?, Imádom a mosolyod!!. Persze emellett néhány pajzán komment is érkezik, no meg ott vannak az utálóim, akiket én csak legnagyobb rajongóknak hívok. De az utóbbira már immunis vagyok.
Hogy boldog vagyok-e mindettől? Őszintén megvallva nem. Ez… ez az egész nem igazi, ez csak egy álarc. És ők ezt elhiszik. Becsapom őket. Becsapom magamat is. Hogy megéri-e? Honnan tudnám én azt!

Forrás: Newsroom Communicator