Amikor a túlélés egyetlen lövésen múlik

Kollár Melitta

2025. 03. 12. 22:20

A háborús filmek mindig is az egyik legkönnyebben eladható műfajba tartoztak, a készítőknek nem kellett túlságosan megerőltetniük magukat, hogy kasszasikert csináljanak filmes ötleteikből. Az ebbe a kategóriába tartozó alkotások pedig ráadásul egyfajta örökzöldekké váltak, hiszen évekkel, de akár évtizedekkel a megjelenésük után sem veszítettek értékükből. Sajnos a mai korban, amikor közel s távol háborúk dúlnak, ezek a filmek még inkább aktuálisak.

Általában a kritikusok és a nézők is jó véleménnyel vannak róluk. Nem véletlenül, hiszen legtöbb film ebből a zsánerből a sok lövöldözés és hullagyártás mellett mély, megható dráma is, mely a különböző emberi sorsokat és az élet törékenységét hivatott a vászonra vinni. A célközönség emiatt nagyon széles spektrumú, az idősek és a fiatalok is kíváncsiak rájuk, de a különböző műfajok kedvelői is megtalálhatják bennük a szépséget és a szörnyűséget egyszerre. Spielberg Ryan közlegény megmentése című, nagyszabású mozija a normandiai partraszállásról, Coppola Apokalipszis mostja, Tarantino Becstelen brigantykja vagy akár a Jó reggelt, Vietnám! mind foglalkozik az említett témákkal, ráadásul mindegyik más oldalról közelíti meg az adott harcot és/vagy háborút.

Az utóbbi filmcímre reflektálva elmondható, hogy az amerikaiak számára a vietnámi háború rendkívül érzékeny téma, így aztán minden alkotás, amely ebben a kategóriában készül, rendkívül nagy figyelmet kap a filmrajongóktól.

A szarvasvadász, Michael Cimino 1978-as filmje is hasonló érdemben részesült, összesen öt Oscar-díjat nyert a maga idejében. A film remek példa az időtlenségre, negyvenhat évesen is éppoly aktuális, mint bármely, az utóbbi években megjelent háborús filmdráma.

A történet szerint egy baráti társaság három tagja hamarosan bevonul a seregbe, hogy részt vegyen a vietkong elleni harcban, de mindhárman fogságba esnek. Menekülésük során elszakadnak egymástól, s mindannyian más sorsra jutnak. A film tehát három különböző, a háborút megjárt embertípust mutat be. Egyikük, Michael (Robert De Niro) a hétköznapi életben néha kissé őrülten viselkedő, de a harcban derekasan helytálló bajtárs, a szarvasvadász. A filmcím egyszerre utal Robert De Niro karakterére, a hobbira, ami a baráti társaságot összetartja, de még a temérdek emberáldozatra is, akik teljesen hiábavalóan vesztik életüket a háborúban, még ha ebben az esetben alig néhány ember halálának lehetünk tanúi, Cimino ugyanis nem sokat foglalkozik magával a vietnámi konfliktussal – a harcjelenetek kimaradnak, helyette a hadifogság-jelenettel indítja el filmje második fázisát.
Michaelen kívül a főszerepben láthatjuk még Nicket (Christopher Walken), a fogságban történtek miatt megőrült barátot, és Steve-et, aki elvesztett végtagjaiért cserébe csak háborús traumákat kap.

A szarvasvadász nehezen emészthető film a maga 183 perces játékidejével és lassú tempójával. Úgy lehetne jellemezni, mint egy gránátalmát: nehéz megtisztítani a héjától, de amint eljutunk a közepéig, jutalmul a kitartásért minden értelmet nyer. A film hibáinak nevezhető vontatott és néha feleslegesen hosszúra nyújtott scriptek a játékidő második felére az alkotás javára válnak, hiszen addigra olyan jól ismerjük a szereplőket, mintha csak egy lennénk közülük. Tudjuk, milyen szoros barátságban állnak, és tudjuk, mily gyanútlanul vágnak neki a háborúnak. Átérezzük a szenvedéseiket, de különösen azt az időszakot, amikor a fogságban a vietnámiak orosz rulettre kényszerítik őket. Ha jól belegondolunk, ez a ,,játék” a világ bármely kínzásától és kivégzésétől aljasabb és fájdalmasabb, hiszen a játékos tudja, hogy ha nem a szemben ülő társa – ez esetben a legjobb barátja – , akkor ő maga fog meghalni. Várja a halált, ráadásul a ravaszt saját magának kell meghúznia. Az orosz rulett visszatérő motívuma A szarvasvadásznak, hiszen jól tükrözi az élet adta kihívásokat. A játék alatt a nevetgélő és pénzéhes emberek fogadásokat kötnek a résztvevők életére, a játékosok pedig a későbbiekben mindössze némi anyagi támogatásért vállalják, hogy homlokukra egy vérvörös szalagot kötve meghúzzák a ravaszt. Az élet annyira értéktelenné és jelentéktelenné vált, hogy az emberek még a sajátjukat is semmibe veszik. Az emberiesség teljesen kiveszik mindenből és mindenkiből, egyedül Michael az, aki a barátai iránt érzett szeretetével próbálja megőrizni a méltóságát, ennek viszont az az ára, hogy kétszer is orosz ruletteznie kell, a végén pedig már képtelen rálőni a szarvasára, ami annak a jele, hogy elveszítette önmagát. Emellett mindhárom bajtársban közös, hogy már egyikük sem tudja, mi az élet értelme. Mindannyian közönyössé válnak a külső és belső ingerekre, sem a pénz, sem a női társaság, de még a halál sem izgatja őket. Az utóbbira talán még vágynak is, különösen Nick, de ezt nyíltan egyikük sem mondja ki. Ez a legszörnyűbb az egészben – a helyzetük annyira kilátástalan, hogy még az életből való menekülés sem jut az eszükbe. S bár úgy tűnik, hogy Nick feladja a küzdelmet, az önkéntes orosz rulett-party, ahol életét veszti, nem tűnik öngyilkosságnak.
Mint arról már írtam, az orosz rulett egyfajta szimbólumként szolgál, az értéktelen élet jelképe, s azzal, hogy Nick újra játszott, egyszerűen csak elfogadta ezt az állítást, mondhatni kihívta maga ellen a sorsot, a halála pedig annyit jelentett: ezúttal ő húzta a rövidebbet. Halála után a társaság megmaradt tagjai összegyűlnek és körbeülnek egy asztalt. Ez a jelenet nagyon hasonlít a film első képsoraira, annyi különbséggel, hogy az emberek teljesen megváltoztak, Michael és Steve hiába élték túl a háborút, az valószínűleg még így is győzedelmeskedett felettük és örökre elnémította őket.

A szarvasvadász a mai felgyorsult világban talán nem mindenkinek tetszene a lassú tempója miatt (úgy gondolom, hogy az első egy órát akár ki is lehetne hagyni, érdemben nem ad hozzá és nem vesz el a filmből), arról nem is beszélve, hogy a cselekmény tartalmát három mondatban össze tudnánk foglalni, de mégis ajánlom mindenki figyelmébe. Robert De Niro egyik legdrámaibb karakterformálásának lehetünk tanúi, és talán még a saját életünket is megtanuljuk jobban értékelni, mert bármennyire is fáj, az élet valójában nem más, mint egy hosszúra nyújtott orosz rulett party.

Forrás: Newsroom Communicator