- BEJELENTKEZÉS -



Elfelejtetted a jelszavad?


- REGISZTRÁCIÓ -








Hozzájárulok az adataim tárolásához


Newsroom Communicator logó
Article image

Pixabay

Biće još nešto?

Nyúl Sámuel

2022. 03. 24. 09:20

Napjainkban egyre többször szembesülök azzal, hogy a fiatalok nem beszélik megfelelő szinten a szerb nyelvet, ami kellemetlen helyzeteket eredményezhet, ahogy az alábbiakból is kiderül. Habár a szöveg egyes szám első személyben íródott, felhívnám a figyelmet, hogy bárminemű hasonlóság önmagammal vagy bárki mással a puszta véletlen műve. Szóval ha magatokra ismertek, ne vegyétek rossz néven!

Idén fogom megünnepelni a huszadik születésnapomat itthon. A 2020-21-es tanévet és születésem napját Budapesten töltöttem. Egy okom volt arra, hogy Pestre menjek tanulni, az pedig a nyelvismeret. Pontosabban a nyelv nem-ismeret. A félelem volt az egyik oka, hogy a boldogsághoz és a sikerhez vezető ösvényt Magyarországon kerestem. A boldogságot sokan az egyetem intézményén keresztül keresik. Mint egy átlagos vajdasági diák, aki pont most fejezte be a középiskolát, döntés elé kerültem. Szenvedjek és rettegjek a szerb egyetemektől? Féljek a szerb nyelv tanulásától és használatától? Hát nem, inkább elmentem egészen Pestig.
Aztán mégis haza húzott a szívem. Most már csak a számomra hatalmas nyelvi korláttal kell megbirkózni.
Kis faluból származom, sose ment könnyen a nyelv, mert nem is akartam. De miért is akartam volna? Csak kellemetlen emlékeim voltak az országban élő szerb honfitársainkkal. Iskolai verekedések, csúfolódások. Mára ezek a sebek beforrtak, de mégis meghatározták a hozzáállásomat.
Az önkiszolgálóban amikor a pénztárhoz érek, mindig megfeszülök. Figyelem a kijelzőt, leveszem a fejhallgatót a fülemről, hogy értsem, mit is mond a pénztárosnő, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljek. Megkérdezi: – Biće još nešto? – Hát igazából kéne kredit a telefonomra, mert elfogyott, de hogy is mondjam... Meg a számom is olyan hosszú, most azt egyesével diktáljam le? Ajj, nem is tudom. – To je to, hvala! – felelem gyorsan, talán majd apa küld kreditet, ha szépen megkérem.
Az első itthoni vizsgaidőszakban elég gyengécskén szerepeltem. Ez is valahol a szerb nyelvtudásommal függ össze. Habár elismerem, közrejátszhatott az is, hogy nem készültem eleget. Mentségemre szolgáljon, hogy a szobámban nem tudtam, csak a konyhában, ami olykor zajos, és nehezen lehet olyankor figyelni. Hogy miért nem a kollégiumi szobámban tanultam? Mert már pár hete nem működik a neoncső! Ugyebár a portán kéne jelenteni, de ott nem értik meg a magyar beszédet, szerbül meg, hogy is mondjam: nem tudom, hogyan kellene leírni a problémát. Nem gond, a laptop világít este is, nem úgy, mint a papír. A hétköznapokban úgyis többet használjuk a gépeket, mint a papírt. Így volt ez a vizsgák bejelentésekor is, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy az e-hallgatói rendszer nemhogy csak szerbül van, hanem alapból cirillül töltődik be. Szerencsémre ilyen esetekre felkészültem. Egy fordítóprogram lefordítja nekem az egész oldalt. Csupán annyi a probléma ezzel a brilliáns megoldással, hogy pontatlan a fordítás. Azóta felfedeztem az angol opciót, s úgy használom, mert hát a mai vajdasági magyar gyerek a szabadkai étteremben is angolul rendel.
Szóval, nyugi, van még nagyjából 40-50 évem hátra. Ennyi idő alatt talán rájövök a szerb nyelvnek csínjára-kínjára. Addig meg majd kitart az angol és a magyar. Mégis, ha valaki netán anyanyelvi szinten beszélné a szerb nyelvet, vagy simán csak jól beszéli, legyen szíves már elmondani nekem, hogy mondják azt, hogy kiégett a neoncső, és kell egy másik?

Forrás: Pixabay