- BEJELENTKEZÉS -



Elfelejtetted a jelszavad?


- REGISZTRÁCIÓ -








Hozzájárulok az adataim tárolásához


Newsroom Communicator logó
Article image

Pinterest

Szíved kulcsát másra ne bízd!

Sinkovics Eleonóra

2022. 10. 03. 20:53

Volt már olyan, mikor úgy érezted, minden rendben van? Kellemesen süt rád a reggeli napfény, mosolyogva indulsz neki a napodnak, viszont röpke egy perc és elmúlik a tökéletesség varázsa és keserédes ízt hagy maga után. Biztos átélted már azt is, mikor valaki akaratlanul bánt meg, téged viszont akkor sem hagy nyugodni. Szíved a megbocsájtás felé húz, míg eszed még a sértő szavakon zakatol. Nehéz elnézni az érzelmek felett, mert úrrá lesz rajtunk egy nyomasztó belső megérzés. A bizalom és a hit elvesztése talán a legijesztőbb naponta tapasztalt érzelem... Ha a szív és a józan ész beszélni tudna, történetbe foglalná a hitetlenség leküzdését:

Egyszer volt, hol nem volt... Volt egyszer egy Szív és egy Ész. Hol az egyik nem volt józan, hol a másik nem volt ép, de így éldegélt a két jóbarát, jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Egyik nap azonban, mikor Ész szép csendben üldögélt kellemes semmittevésben, izgatottan ütközött belé a Szív. Mosolygott, örvendezett és szokatlan módon hevesebben lüktetett. Ez megdöbbentette az Észt, mert hiába oly érzelmes az ő kis barátja, még önmagához képest is különösen viselkedett.

– Ész, Ész, Eszecském – dallikázta –, képzeld, mi történt!
– Mondd, Szívem – szólt oda higgadt, bársonyos hangon az Ész.
A Szív már sokszor a szemébe mondta, hogy savanyú vénasszony, és fájna neki, ha más boldogságának örülni tudna. Inkább az óvatosság volt az ő fegyvere.
– Van egy Valakim! Akiért megéri élnem, akiért dobogok... Aki romantikus, kedves és oooolyaaaaan jóképű! – áradozott a Szív, lelkesedése kezdte titokban meggyőzni az Észt is.
– Mit tett, hogy ilyen jókedvet hozott neked?
– Háááát, megfogta a kezeeeem, megcsókoooolt és azt mondta, feleségül vesz!
– Ez remek! Mióta is tart ez a románc?
– Egy hónapja.
Ész meghökkent és nevetni támadt kedve, de nem tette. Szív már tovaszökkent dúdolászva, Ész pedig titkon azt remélte, az a Valaki valóban olyan jól bánik majd vele, mint ígérte.

*

Ki tudja mennyi ideig az Ész és a Szív csak köszönőviszonyban voltak. Majdhogynem egymás felé sem tekintettek. Egyik is, másik is kóborolt, sosem álltak meg egymással akár csak egy szót is váltani. Aztán egyszer csak megtört a szótlanság, Szív utolérte régi barátját... hiszen nem született sem frigy, se nem volt ásó-kapa-nagyharang, mert az a Valaki már régen mást szeretett.

– Szervusz, Eszecském! Képzeld...
– Mondd, Szívem – Ész közben fel sem pillantott rá. Tudta mivel kezdi.
– Hát, biztos azt mondod majd, hogy túl gyorsan haladunk, de megint van egy Valakim! – mosolya még mindig tündöklő, csak egy fokkal szelídebb. Nem szeretné elkiabálni a dolgokat. Kicsit gyorsabban dobog a megszokottnál, de messze nem őrülten.
– Túl gyorsan haladtok – morogta az Ész. – Azt hittem tanultál az esetből.
– Igen, tudooom, de ezt figyeld. Bemutatott már a szüleinek, és náluk is vacsorázom. Nagyon vicces, és befejezzük egymás...
– Mondatait? Régen is ezt mondtad – nagyot sóhajtott az Ész, de Szív barátságosan megpaskolta a hátát.
– Meglátod, most már jobban fog menni! Tanultam a hibáimból.
Szív ismét elrohant. Ész pedig most az egyszer őszintén örült neki.

*

Nap nap után következett, azok hetekké formálódtak, aztán hónappá bővültek... Szívnek kezdett hiányozni régi barátja. Mármint a régi-régi Ész. Mikor még kedves volt, reális, értette a belső vicceket és szeretett olvasni. Az utóbbi időben saját munkájának rabja lett, bezárkózott, és csak azt kántálta, hogy „semmi sem biztonságos, mindenki hazudik, és csak szórakozik velem”. Az ifjabbik Valaki sem volt az Igazi, csak egy szájhős, aki rájött, hogy Szívet rabul ejtheti néhány szép szóval. De ez már rég volt, Szív megerősödött, újra nyitott lett az új dolgokra... Ellenben tudálékos cimborájával.

Természetesen, újra beköszöntött egy új szerelem. Ész is, meg Szív is más szemszögből kezeli újabban a dolgokat, csakhogy Észnél kicsit összegabalyodtak a következtetések és a tények. Éjt nappallá téve folyamatosan próbálta helyrehozni az üzemzavart, miközben mindenki aggódott miatta. Mikor már azt hitték, elvesztették őt, előjött rejtekhelyéről, és megkocogtatta Szivecskéje vállát.

- Drága barátom, hol jártál? – harsogta a Szív. Ész kimerült és egyben rémült tekintetével azt sugallta, teljesen eltűnt az időérzéke, és nem tudta, hogy eddig hol volt, milyen sokáig.
- Bajban vagyok. Nagyon nagyban – habogta.
- Miért, kedvesem? Hiszen nem bánt senki, és jobbat nem is remélhetnék.
- Nos... – vett egy nagy levegőt, a földet bámulta.
Ész elsápadt és fojtott hangon megszólalt.
- Virágot hozott nekünk.
Szív értetlenül állt barátja előtt, és várta, míg befejezi a zokogást. Ész folytatta:
– Még soha nem kaptunk virágot senkitől. Ez most mit jelenthet?! Komolyak a szándékai? Miért nem ígért nekünk semmi elérhetetlent? Tud valaki magától ilyen türelmes lenni? És annyira okos és értékes... Meg sem érdemeljük! Jaj, Szívem, én annyira félek. Annyira sokszor jártunk már itt. És nem tudom, kinek higgyek...

Szív jámboran mosolygott és kézenfogta kimerült barátját.
– Eszecském, minden rendben lesz. A világ nem mindenáron akar bántani minket. Most pedig gyere velem, mert túl sokáig voltál elveszve a megfejthetetlenben.

Forrás: Newsroom Communicator