A kapitalista ruszki és a kommunista amcsi

Penovác Dániel

2023. 01. 21. 20:51

Ruben Östlund svéd filmrendező zsenialitása másodszor ér Arany Pálma dijat a cannes-i filmfesztiválon. A négyzet című filmje után, ezúttal A szomorúság háromszöge nyerte el a közönség, na meg persze a zsűri tetszését. A rendező mára arról ismert, hogy kőkeményen kritizálja a mai világ kulturális és gazdasági tabuit, eszméit.

A film rövid története spoiler nélkül az, hogy a felső tízezer tagjai közül néhányan egy 250 millió dollár értékű luxusjachton tengetik napjaikat. Van itt influencertől kezdve fegyvergyár-tulajdonoson át minden, és természetesen a személyzet, akiknek parancsba van adva az, hogy semmire sem mondhatnak nemet, és mindig mosolyogniuk kell. A gazdagok gondatlansága szempillantás alatt gondterheltségbe csap át, amikor a hajó süllyedni kezd. Miután a jacht az óceán mélyén landol, a túlélőknek egy lakatlan szigeten kell számukra addig ismeretlen nehézségekkel szembenézniük. Kiderül például az, hogy az addig semmibe vett és jelentéktelennek hitt takarítónő az egyetlen, aki tud főzni. Ez az erény gyorsan a szigeten ragadt közösség táplálékláncának tetejére repíti őt.

A film a humor és az irónia álarca mögött nagyon komoly jelentéssel és mondanivalóval bír. Mondanivalója az emberiség azon részének van, akik még nem vették észre azt, hogy az út, amin járunk az bár látszólag aranyból van kikövezve, azt az aranyat esetleg valamelyik afrikai országban található bányában gyerekrabszolgák termelik ki. Jelentése pedig a társadalom másik felének, azoknak szól, akik már látják, hogy ez a bizonyos út nem tart örökké. Nem tart örökké az arany, és nem tartanak örökké a rabszolgák életei sem.
Annyi metafora és rejtett jelentés található a filmben, hogy ezt egy írásban elmesélni szinte lehetetlen, de nem is érzem kötelességemnek azt, hogy mindezeket én közöljem. Ha valaki megnézi a filmet, találni fog számára elgondolkodtató és elborzasztó példákat arra, hogy milyen világban is élünk. A nézőnek a film során a benne felmerülő kérdésekre saját magának kell megadnia a válaszokat. Erre a filmre szerintem a legjobb kifejezés a „ne csak nézd, lásd is”, ugyanis, ha az ember csak úgy tekint a mozira, mint egy vígjátékra a sok közül, bizony ezek a kérdések megválaszolatlanul maradhatnak, vagy talán fel sem merülnek benne.
Aki tehát egy kiváló vígjátékot keres, az megtalálja, aki viszont egy húsbavágó társadalomkritikát és egy szemlét a mai világunk felépítéséről, az is megkapja azt.

Forrás: Newsroom Communicator