
Newsroom Communicator
A szabadkai zeneiskolások jövője

2023. 01. 29. 16:12
A Szabadkai Zeneiskolát 1868-ban alapították. Az országban ez az egyetlen kétnyelvű zeneiskola, ahol párhuzamosan magyar és szerb nyelven folyik az oktatás. A szabadkai Zeneiskola magyar tagozatos diákjait kérdeztem arról, hogy miért választották a zenei pályát, illetve mi a tervük művészként a jövőben.
Az elsős diákok közül Molnár Ákossal, Gulassa Andreával és Sípos Rékával beszélgettem.
Molnár Ákos óbecsei származású, jelenleg jazz gitár szakon tanul.
- Már három éves korom óta tanulok gitározni. Nagyon fontos számomra ez a hangszer, szerintem jó foglalkozás zenésznek lenni. Nagyon szeretek órákra járni, a szaktanárom is látja bennem ezt az akaratot, az érdeklődést a zene iránt. A jövőben szeretnék majd egyetemre menni, szintén jazz gitár szakra, később pedig doktorálni, majd tanítani, hogy másoknak is át tudjam adni azt a tudást, amit én kaptam a tanáraimtól.
Gulassa Andrea szabadkai születésű, elméleti szakra jár, de jövőre még jazz dobokra is tervez jelentkezni.
- Már elsős korom óta érdekel a zene, de lehet még előbb is megjelent a zene iránti érdeklődésem, tehát ez benne van így a családban. Zongorán kívül tudok harmonikán és gitáron is játszani, most pedig dobolni tanulok. Harmonikán még elsős koromban kezdtem el játszani, de nem fejeztem be, mert nem nagyon szerettem a hangszert. A jövőben nem tudom, hogy mit szeretnék még csinálni. Szerintem ez teljesen normális, hogy még nem tudjuk, mit akarunk kezdeni az életben, de remélem, hogy az idő segít abban, hogy rá tudjak jönni.
Sípos Réka Temerinből érkezett Szabadkára, hogy folytassa zenei tanulmányait jazz ének szakon.
- Nagyon szeretem a zeneiskolát. Sok jó és új dolgot tanultam eddig, és remélem, hogy a jövőben is így lesz. Sok új barátot szereztem, akikkel nagyon jól kijövök. A jövőben, miután befejeztem a zeneiskolát, énekesnő szeretnék lenni, és külföldön szeretném folytatni a tanulmányaimat. Én tudok álmodni: úgy vagyok vele, hogy ha nem próbálkozik az ember, akkor az úgysem fog sikerülni. Szóval, egy próbát minden megér.
A másodikos tanulók közül Márton Lilla Zsófiával beszélgettem, aki Szabadkán született, és már régóta az iskola tagja, mivel 8 éves korától ebben az iskolában tanul. Hegedűs és etno énekes is. A középiskolát klasszikus hegedű szakon végzi, az etno éneket pedig alsófokúban járja.
- Nagyon jó helyen vagyok itt, úgy érzem. Rengeteg barátot szereztem, akikkel jó viszonyban vagyok. A jövőben akadémiára tervezek menni vagy pedig néptáncra. Hegedűből naponta két órát szoktam gyakorolni, viszont ha több időm van, akkor ez természetesen több is szokott lenni.
A harmadikos tanulók közül Gyurity Szofiával beszélgettem, aki szintén hegedűs, és nagyon szereti a hangszerét. Zentáról érkezett a zeneiskolába.
- Tíz éve hegedülök. Úgy érzem, elég jó helyen vagyok most az iskolában, és jó döntés volt, hogy ide iratkoztam. A jövőmmel kapcsolatban még nem jutottam biztos döntésre, de hegedűtanár szeretnék lenni, és Szegeden szeretném folytatni a tanulmányaimat. A gyakorlással kapcsolatban pedig azt kell mondjam, hogy sajnos az utóbbi időben nem sok időm volt gyakorolni a rengeteg tanulnivaló miatt, viszont mikor nem év vége van, akkor négy vagy öt órát is gyakorolok naponta.
A negyedik osztályos diákok közül Virág Rékával beszélgettem, aki jelenleg klasszikus zongora szakon tanul, s ugyan még nincs konkrét elképzelése, azt mindenképpen szeretné, ha a jövője is a hangszeréhez kötődne.
- Körülbelül másodikos általános iskolás voltam, amikor elkezdtem zongorán játszani. Végzős diákként nagyon sajnálom, hogy nemsokára elballagok a zeneiskolából, mivel nagyon fog hiányozni a csodás társaság, és az iskolában eltöltött rengeteg örömteli idő.
A jövőt illetően még elég bizonytalan vagyok, mivel még nem sikerült eldöntenem, mit is szeretnék majd tanulni, de bízom benne, hogy a zene, ahogyan eddig is, mindig nagy szerepet fog játszani az életemben. Szóval, még gondolkodom rajta, hogy mi lenne a legideálisabb döntés. Naponta 2-3 órát szoktam gyakorolni, de néha többet is.
A diákok a Zeneiskolában rendszeresen gyakorolnak az általuk választott hangszeren, hogy azután a későbbiekben megvalósíthassák álmaikat.
Forrás: Newsroom Communicator