Newsroom Communicator
Tavaszi Tárlat Csantavéren
Gábor Tímea2021. 04. 24. 14:22
Megnyílt a Tavaszi Tárlat a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesületben. A kiállításon idős és fiatal művészek egyaránt kiállíthatták alkotásaikat.
A csantavéri Tavaszi Tárlat több éves múltra tekint vissza. Az idei kiállításon Cvitkó Beatrix köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően a helyi művészetkedvelők megtekinthették a különböző technikákkal készített műveket. A látogatók egy része büszke családtagként volt jelen.
Romoda Eleonóra: – Azért jöttem el a tárlatra, mert a lányom rajzai is szerepelnek a tárlaton, immár harmadik éve. Nagyon színes a tárlat, sok szép festmény látható, és ez egy kis melegséget hoz az ember szürke hétköznapjaiba.
Pesti Emese a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium harmadikos diákja, akinek két munkája is látható a tárlaton.
Pesti Emese, művész: Két alkotásom van itt, az egyik rajz, a másik festmény. A festményen akvarell festékkel dolgoztam, a rajzot pedig grafittal készítettem. Mindkettő portré, mivel az iskolában most ezek rajzolásával foglalkozunk a legtöbbet. A rajzolást és a festést is egyfajta kifejezőeszközként használom, elsősorban leköt, másodsorban pedig élvezem.
Szedlár Rudolf egyik festményén Michelangelo Buonarroti Ádám teremtésének egyik részletét ragadta ki.
Szedlár Rudolf, képzőművész: – Azt a címet adtam neki, hogy Az ember teremtése. Az egyik kéz az emberi kéz, Ádámé, a másik pedig az Úré. A másik képem a felemelkedésről szól, ez azért ihletett meg, mert az ember valahol mindig úgy érzi – főleg ebben a másfél évben –, hogy valahol nagyon lent van, amiből ki kell emelkedni. Egy sötét mélységből megyünk a cél felé. Ha nincs cél, akkor nagy bajban van az ember, sokan vannak most kétségbeesve.
A kiállításon összesen tizennégy alkotó munkáját láthattuk, s van, akinek a nevéhez több munka is fűződik.
Cvitkó Beatrix, szervező és képzőművész: – A tárlaton szinte minden technika megtalálható, van akril, akvarell, olajfestmény, grafika, üvegfestés, sőt még fafaragás is. Vannak visszatérő művészeink, és az idén is csatlakoztak még néhányan. A közeljövőben várható egy újabb tárlat, amelyen gyerekek alkotásait tervezzük kiállítani.
A Tavaszi Tárlat április 25-én 12 óráig megtekinthető a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesületben.
Forrás: Newsroom Communicator