Van egyfajta bizonytalanság, ami minden szerzőben ott van

Kolter László

2023. 04. 10. 10:27

Rendhagyó irodalomórát tartott Juhász Anna irodalmár és Száraz Miklós György író Petőfi Sándorról és az irodalomról, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületében, a Petőfi Irodalmi Karaván keretein belül. Ahogyan az alkalom szüli a tolvajt, úgy a riportert is: éltünk a lehetőséggel, hogy a József-Attila díjas íróval, Száraz Miklós Györggyel villáminterjút készítsünk.

Üdvözöljük Szabadkán! Mi a célja a Petőfi Irodalmi Karavánnak?

– Jó kérdés, de ezt nem nekem, hanem Juhász Annának kell feltenni, mivel én szerző vagyok, engem visznek, hurcolnak ennek a programnak a keretein belül. Ha Annának tennéd fel, ő azt mondaná, hogy az irodalom, a magyar irodalom és a szerzők, illetve az olvasás mint kikapcsolódási és műveltség gyarapító tevékenység szerepének és fontosságának népszerűsítése, valamint a határon túli magyarsággal való élénkebb kapcsolattartás a program célja. Tudjuk, minden a gazdaságon múlik. Tehát akkor mennek jól a dolgok, ha a gazdasági része rendben van, mert ha a határon a pék úgy megy át az árujával, hogy nem kell sokat várnia, akkor a gazdaság jól működik a határokon. Ebben az esetben a kultúrának is jól kell működnie. Mi, ha nem is tudunk beleszólni a gazdaságba, legalább a kulturális részt tudjuk erősíteni. Tehát, ez a szétvert, szétesett nagy Magyarország, a magyar nemzet összetartása is a célunk.

Ön József Attila-díjas író, ki a kedvenc írója?

– Ez azért nehéz kérdés, mert nem csak egy van! Ami a magyarokat illeti, persze költőket tudna sorolni az ember, ha százával nem is, de sok-sok költőt lehetne mondani: Weöres Sándor, Pilinszky János, Ady, Arany, Petőfi és még sorolhatnám. Sokat lehet, mivel nagyon nagy a magyar költészet, rangos és erős. De én prózaíróként inkább regényszerzőket mondok. Van három olyan magyar prózaíró, akik szerintem egetrengetőek, őket időrendben haladva említeném meg. Mikes Kelemen az egyik, a másik szerintem Krúdy Gyula és számomra a harmadik – és nem udvariasságból mondom, a helyszín végett –, az Gion Nándor, aki van olyan jó író, mint akár Gabriel García Márquez. Márquez mellett ott van még Milan Kundera vagy James Joyce, akit még megemlítenék, és persze az ókorból is vannak olyanok, akik elkápráztatnak engem.

Milyen tanácsot adna a fiatal, pályakezdő íróknak, költőknek?

– Hát fiatal íróknak nagyon sok okos tanácsa nincs az embernek, talán az olvasás, mert a legtöbbet abból tanul egy író, legalábbis a prózaíró biztosan. A poéták nevében nem beszélhetek, mert nem vagyok az, de azt hiszem, hogy ott is így működik. Olvasni, olvasni, olvasni, ez az egyik tanácsom. Nem csak ártatlan, naiv olvasóként, akit elragad egy remek könyv, hanem vissza kell térni egy-egy részre, hogy például ez a bekezdés, kép, drámai szituáció, miért fogott meg? Miért hat rám így? Mert egyszerű olvasóként örülhetek, vagy elragadott egy-egy része a szövegnek, oda se figyelek, mert úgy élvezem! De ezután jönnie kell az írónak, a szakmai résznek! Akkor visszalépek és megkeresem, elemzem, míg rá nem jövök arra, hogy mivel érte el nálam ezt a hatást. Talán egy új bekezdéssel, egy gondolatjellel vagy egy vesszővel, esetleg azzal, hogy mennyire életszerű, vagy a valóság durvaságából mennyit sikerült megírnia, mert a valóságot teljességében nem lehet megírni, illetve meg lehetne, de az nem lesz jó. Hiszen egy fénykép is akkor jó, ha túlmutat a valóságon! A másik fontos tanács pedig, hogy írni, írni és írni kell!

Fontos, hogy az írók, költők tartsák egymás között a kapcsolatot?

– Nagyon fontosnak tartom! Nem azt mondom, hogy kizáró ok, ha nem működik a kapcsolat. Lehet magányosan, elefántcsonttoronyba vonulva, vagy szerzetesi magányba visszahúzódva is dolgozni. Mégis, megkönnyíti a dolgot, amikor mások, tehát kollégák, társak, író és költő társak személyében, fejében, életében látjuk azt, hogy ő is kínlódik, ő is bizonytalan, ő se tudja jó-e, amit csinál, hogy tényleg jó úton van-e. Tehát azt a fajta bizonytalanságot segít leküzdeni... Mert van egyfajta bizonytalanság, ami minden szerzőben ott van. Mondhatni dilettáns az, aki ezt letagadja, hiszen olyan óriások is mint Örkény vagy Kosztolányi még nem képernyőben gondolkodtak, a fehér papír volt a rém számukra. De minden áldott nap fel kellett kelni, és olykor arra ébredni, hogy a fene egye meg, este még íróként, költőként feküdtem le – ahogy Kosztolányi is mondta – de most reggelre maradt-e ebből valami? A fehér papíron kell elkezdeni, és csak azzal lehet valamit csinálni, ami le van írva. Tehát ha üres papír fölött törjük, verjük a fejünket remek ötletekkel, akkor abból nem lesz semmi, de el kell kezdeni bárhogyan is, mert azt már lehet javítani. Visszatérve a kérdésre, igen az írók, költők közötti kapcsolattartás nagyon fontos!

Forrás: Newsroom Communicator