A magasság nem akadály

Sörös Viktória

2022. 01. 24. 20:47

Bognár Nóra örökmozgó, imádja a kihívásokat és mindezek mellett országos szinten elismert sportmászó. A lány, akinek a magasság nem akadály, elmesélte miért ezt a utat választotta, hogyan telnek a mindennapjai. Többek között arról is beszélgettünk az extrém sportolóval, hogy vajon csak fiataloknak való a sportmászás, hogy mit jelent az akarat, és hogy számára mi jelenti a boldogságot.

Hogyan ismerkedtél meg a sportmászással?

- Mindig is örökmozgó voltam, és a szüleim mindenképp szerettek volna olyan sportot találni számomra, ami teljesen leköt. Először a gimnasztikával próbálkoztam. Imádtam, de nem sokkal később megismerkedtem a mászással, és első látásra beleszerettem. Így hát a szüleimmel felkerestük Szabadkán a Hegy- és Sportmászó Klubot, ahol elkezdtem edzeni.

Hogyan múlik egy napod, van edzésterved?

- Az edzéstervem általában időszakos, például a téli időszakban alapozok. Erő- és állóképesség-fejlesztés a program, amire különböző edzésmódszerek állnak rendelkezésemre. A mostani hétre például azt terveztem, hogy a délelőttjeimet futással töltöm, a délutánokat pedig a specifikus edzéseknek szentelem.

Mennyiben különbözik az étrended az átlagostól?

- A táplálkozás nagyon sokáig problémát jelentett számomra, hiszen nagyon könnyen feljönnek rám a kilók, a mászásban pedig ez nem válik előnyömre. Ha az ember könnyű, a falon is jobban mozog, kisebb súlyt kell megemelnie, illetve kevésbé sérül. Már egy kilónyi fogyás is rendesen érezhető, ha a gravitációval küzd az ember. Volt már, hogy àtestem a ló túloldalára és koplalással próbáltam lefogyni, de sajnos akkor meg jelentősen legyengültem. A végső megoldást egy életmód-tanácsadó és táplálkozástudományi szakember jelentette, aki rögtön fel tudta mérni a helyzetemet, és megtanította, hogyan sakkozzak az ételekkel. Mostanában igyekszem a mozgáshoz igazítani az étrendem. Ha keveset mozgok egy nap, kevesebb kalóriát viszek be, főleg a szénhidrátokat minimalizálom, viszont egy aktív nap során másképpen táplálkozom.

Egészségük szempontjából miben segíthet az embereknek ez a sport? Milyen változásokat tapasztalhat magán az, aki mászással foglakozik?

- Talán az az egyik legjobb dolog a mászásban, hogy a határainkat feszegetjük. Ez fizikailag is kihívás, de sokszor csak az agyunk gátolja, hogy sikeresen kivitelezzünk egy utat. Ami jó, hogy rengeteg célt kitűzhetünk magunknak, így nem feltétlenül egy érem az, ami boldoggá tesz minket, hanem például egy út megmászása is sikerélményt adhat. Nem csak edzettebb lesz az ember ebben a sportban, de szellemileg is fejlődik a fent említettek miatt. Fontos, hogy alázatosak legyünk a sportban, hiszen alázat nélkül nehezen érhető el fejlődés. Ami a fizikai oldalát illeti, a laikusok szerint csak erős karokra van szükség a mászásban, de a dolog ennél azért sokkal összetettebb. Ez olyan sport, hogy a legkisebb procikánkat is megmozgatja. Nem árt, ha simán az ujjainkon tudunk lógni plusz súlyokkal. Mindemellett a vérkeringés is fontos. Mi mászók nagyon nagy küzdelmet folytatunk a savasodás ellen, hiszen hosszú utak mászásakor ez teremti a döntő helyzetet. A mászás fejleszti a koordinációt, a testtudatot és a kitartást is.



Mit jelent számodra a sport?

- Az egyik támpont az életemben. Ha éppen rossz napjaim voltak, még akkor is örömet tudott okozni a mászás, a már említett apró sikerélmények miatt. Azért is szeretem, mert tudom, hogy a befektetett edzésmunkát valahol kamatoztatni fogom. Úgy gondolom, nagyon sokat formálta a személyiségemet az állandó küzdés.

Mennyire veszélyes a sportmászás?

- Szerintem minden kezdet nehéz. A sportmászásnak legalább egy hónapnyi időt kell adni ahhoz, hogy bele lehessen rázódni. A testnek alkalmazkodni kell a megmérettetéshez. Valakinek ez könnyebben megy, valakinek pedig óriási munka. Ha már az alapok mennek, onnantól már csak az új készségeket kell elsajátítani. Na ez az a rész, amire egy élet is kevés, hiszen mindig adódik valami, amin lehet csiszolni. Biztonságunk érdekében mindig van kötél, ami megfogja az esést, vagy szivacs alattunk. Ha minden szabályt betartunk, és rutint szerzünk az esésben is, akkor nagyon minimális az esélye bármilyen sérülésnek.

Van olyan versenyed, amire szívesen emlékezel vissza?

- Talán az Ausztriában rendezett 2019-es Petzen Trophy-t emelném ki. Ezen a versenyen gyerekkorom óta részt vettem, de sosem sikerült túlságosan jó eredményt elérnem. 2019-ben elkezdtem a konzultációkat egy táplálkozástudományi szakemberrel és egy sportpszichológussal, s ekkor teljesen megváltozott a szemléletem, így sikerült ezen a versenyen is dobogós helyet elérnem szinte minden versenyszámban. Nem csupán maga a végeredmény az, ami emlékezetessé teszi számomra ezt a versenyt, hanem az összes ott megélt élmény.



Szoktál izgulni? Ha igen, hogyan küzdöd le a lámpalázat?

-Sajnos az izgulás a versenyszituációk velejárója. Volt már olyan is, hogy verseny előtt egy héttel elkezdtem izgulni, és ez egyre csak erősödött egészen a verseny napjáig. Maga az izgulás nem egy rossz dolog, amíg egy optimális izgalomról beszélünk. De ha ez inkább stresszel, akkor már baj van. Olyankor meditációhoz fordulok, illetve igyekszem úgy felfogni az egészet, hogy nincs veszítenivalóm.

Van valami szerencsét hozó szokásod verseny előtt?

- Amint odaérek a verseny helyszínére, a regisztrációt követően mindig feltérképezem a helyszínt, már csak kíváncsiságból is... Rögtön megnézem, milyen kihívások várnak rám a pályán. Lentről vizualizálom az utakat, és mindig elképzelem mit tennék, ha élesben menne. Egy órával a verseny előtt hosszan felszívódó szénhidrátokat fogyasztok, majd megkezdem a bemelegítést.

Milyen nehézségekkel találkoztál a pályád során?

-Sajnos benne van a pakliban, hogy negatív élményeket is szerzek egy-egy versenyen. Nem kifejezetten a sport, sokkal inkább olyan tényezők miatt, mint például a sportdiplomácia. Ettől szó szerint rémálmaim vannak. Sajnos nem mindig van fair play, és rettenetes érzés, amikor megfosztanak valamilyen eredményemtől. Ilyenkor az vigasztal, hogy büszke lehetek a teljesítményemre, és azt senki nem veheti el tőlem. Emellett sérülések is történhetnek, de ha megfelelően gondoskodunk a testünkről, akkor ennek csökkenthető az esélye.

Mit szóltak a szüleid, hogy sportmászó lettél?

- Számukra szerintem megnyugtató volt, hogy találtak nekem egy hozzám illő sportot. Persze eleinte még nem tudták, hogy ők is mennyire belemerülnek majd ebbe a világba. Sajnos nem volt egy stabil szövetség, amely mögöttem állt volna, ezért a szüleim támogattak mindvégig, és mindenhova elkísértek. Apukám minden egyes edzésemen bent ült, nézte, hogyan fejlődök, közben ő is tanult, elemzett. Egy idő után pedig úgy alakult, hogy apukám tanítja a fiatalabb generációt. Átadja nekik azokat a tapasztalatokat, amiket mi együtt szereztünk.



Volt olyan pillanatod, amikor azt gondoltad, feladod?

- Néhányszor, amikor a motiváció alábbhagyott, vagy kiégtem a sok versenytől, azt mondtam, hogy szívesen eltöltenék egy hónapot egy strandon mindenféle mászás nélkül. Persze amikor mélypontokra kerültem, a családom volt a biztos pont. Rájuk mindig támaszkodhattam: meg tudtak nyugtatni, vissza tudtak lendíteni a normális kerékvágásba. Azért van néha olyan, hogy egy-két hét szünetet tartok.

Mi a fő motivációd, hogy tovább csináld?

- Az új célok kitűzése az, ami tartja bennem a lelket. Mindig nehezebb és nehezebb kihívásokat keresek, amelyekért rendesen meg kell dolgoznom, ha meg akarom csinálni.

Kiknek ajánlod ezt a sportágat?

- Mindenkinek. Bármilyen korosztálynak ajánlom, bár azt vettem észre itt Szerbiában, hogy olyan 30-40 éves kortól már nem igazán szeretnének belevágni ilyesmibe az emberek, inkább a fiataloknak hagyják meg a sportmászást. Más országokban viszont családostól is járnak, sőt 70 évesen is kőkeményen edzenek.



Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

- Egyelőre még csak az idei terv van meg. Főleg a sziklamászásra szeretnék fókuszálni. Részt veszek majd az Egyetemi Világbajnokságon Innsbruckban, de a szerb országos versenyeket sem hagyom ki.

Forrás: Newsroom Communicator