Hatvannal a síneken

Pápista Annamaria

2022. 07. 28. 18:33

Általában az embereket jó érzés tölti el, ha a vonatozásra gondolnak. A sínek simasága, a száguldó kilométerek... De vajon hogyan éli meg ezt egy olyan ember, akinek ez a munkája?

Hanzi Dávid 28 éves kecskeméti lakos. Már három éve dolgozik a MÁV-HÉV Zrt.-nél. Az élete a vezetés, pontosabban a vonat kalauzolása. Kiskori álma vált valóra, amikor először ülhetett volán mögött.

Miért lettél masiniszta?
– Kiskoromban vasút mellett nőttem fel. Habár a vonatok akkor még nem érdekeltek, maga a vezetés igen. Később egy barátom elvitt mozdonyon utazni. Ekkor ismertem meg igazán a mozdonyok világát, és mondhatni, szerelem volt első látásra. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én ezt szeretném csinálni. Jelentkeztem is a nagy vasúthoz, de oda sajnos nem vettek fel. Majd később egy újsághirdetésben találtam rá a MÁV-HÉV Zrt.-re. Gyerekkoromban egyébként rengeteget utaztam HÉV-vel, viszont ez a vasúti szakág sohasem érdekelt, ma mégis itt dolgozom.

Mióta vagy kalauz?
– Önállóan három éve vezetek a szentendrei vonalon. Előtte egy évet jártam tanfolyamra, tehát 4 éve vagyok a MÁV-HÉV Zrt. kötelékében.



Vissza tudsz emlékezni, milyen volt először egyedül a volán mögött?
– Természetesen igen. Alig mertem elindulni a vonattal. Általában az ember, amikor belekerül egy új szituációba, ráadásul ilyen nagy felelősséggel járó munkája lesz, és azt tapasztalja, hogy ott van egyedül, akkor azért egy kicsit óvatosabb. Bennünk van olyankor, nehogy elrontsunk valamit, mert annak komoly következménye lehet. Elég, ha rossz pillanatban lenézünk a műszerfalra, és már meg is van a baj. Ezért konkrétan olyan érzés volt, mintha tojáshéjon lépkedtem volna. Nagyjából fél év kellett ahhoz, hogy egy alapvető rutin kialakuljon.

Azt tudod esetleg, hogy körülbelül hány kilométert mentél le összesen?
– Erre büszke vagyok. Mint említettem, 3 éve vagyok önálló, ez idő alatt kétszer megkerültem a Földet, ami azt jelenti, hogy több mint nyolcvanezer kilométert vezettem. Ami pedig a legnagyobb szó, hogy mindezt balesetmentesen. Itt jön képbe a figyelem, az én figyelmemen múlott, hogy nem lett baleset. Volt egy olyan eset, amikor az éjszaka közepén, hajnalban az első vonattal indultam, a Batthyányi térről kellett kimennem Szentendrére. A Szentendre előtti megállónál van egy üres puszta, ahol a megengedett legnagyobb sebességgel, hatvannal tudunk menni. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy előttem a két vágány között fekszik egy ember. Kb 10 centiméterre álltam meg tőle, olyan 140 méter volt a fékút. Kihajoltam az ablakon, hogy megkérdezzem tőle, mit csinál ott. Angolul válaszolt, hogy nem érti, mit mondok. Itt csak az volt a kérdés, hogy mit keres a semmi közepén, hajnalok hajnalán egy angol ember.



Volt már rá példa, hogy elütöttél valami állatot?
– Igen, sajnos egyszer egy őznek a jobb hátsó combját sikerült eltalálnom. Nem nézett szét, csak ment a szarvas után, a szarvas átért, az őz már nem. Hatalmas nagy volt az ijedtség, mert elég nagy károkat tudnak okozni ezek az állatok. Meg persze engem az is érzékenyen érint, ha elütök egy állatot, de mire hátranéztem, már nem volt ott.

Mikor vitted a legtöbb utast?
– A Sziget Fesztivál idején, már az induló állomáson tele volt a vonat, ami kb. 600-700 főt jelent, ugyanis egy 6 kocsis vonatra ennyi ember fér fel. Szóval a többi megállón vagy egyáltalán nem, vagy csak nagy tusakodás árán tudtak felszállni.

A családodra hogyan hat ki a munkád?
– Hát, mivel jelenleg vidéken lakunk, és a fővárosban dolgozom, így nem valami jól. Sajnos több napot szoktam távol lenni tőlük, ami engem is megvisel, meg persze őket is. Itt fontos megemlítenem, hogy van négy kisgyermekem. A kicsik még nem, viszont a legidősebb fiam már felfogta ezt, megérti apa miért van távol, ő már négy éves. Ezzel szemben pedig jól keresek. Megvan a felelőssége a munkának, de az anyagi vonzata is.



Hogyan tudnád körülírni, milyen érzéseket vált ki belőled a foglalkozásod?
– Ez a munka inkább szellemileg fárasztó, mint fizikailag. Egyszerre több mindenre kell odafigyelni. A szolgálat tizedik órájában is ugyanúgy kell figyelnem, mint az elsőben. Ugyanakkor számomra ez egy valóra vált álom. Én ezt úgy élem meg, hogy bemegyek, ülök, nézek ki az ablakon, nyomkodok néhány gombot, és ezért fizetnek.

Forrás: Newsroom Communicator