Meghívó minden emigránsnak

Bús Viola

2022. 05. 25. 09:10

A képzeletemben született egy postás. Fiatal, kedves, pontos. Elküldeném vele a meghívókat, de nem tudom hova, nem tudom hogyan, mert annyian vagytok!

Ülök egy széken, pontosabban egy ülőhelyen a buszon, háttal a menetiránynak. Feltételezem, hogy haladok valahova, vagyis azt hiszem, de még nem érzékelem a teret, csak az időt. Az idő múlik, és nem ott vagyok, ahol lenni szeretnék? Lehet eltévedtem, vagy rossz buszra szálltam fel.
Néha azt hiszem, tudom mit akarok. Elgondolom, kitalálom, várom a pillanatokat, azokat a szépeket, amik a képzeletemben születnek. Aztán jön egy érzés. Egy váratlan, egy kiszámíthatatlan, amiről tudom, hogy éreztem már, de nem tudom megmondani mikor és miért. Megfoghatatlan, leírhatatlan, de én mégis megpróbálom Nektek leírni.
Számításaim közt volt sokáig, hogy külföldön tervezem tovább a jövőt. Azt hittem, ott fogom megélni az élet nagy sikereit, bukásait, tapasztalatait, hogy ott élem az egyetemista éveimet, próbálom ki a legjobb magyar szokásokat és találom meg Őt. Nem így lett. De ne szomorkodjatok, mert nem bánom. Sőt! Azt se higgyétek, hogy megalkudtam a sorssal.
Örülök, hogy itthon maradtam. Látom felnőni az unokahúgaimat, együtt lehettem a nagymamámmal az utolsó napjaiban és majdnem mindenki körülöttem van, akit szeretek. Itt erednek a gyökereim, ide kötnek az emlékeim. Nem tudom, hol lennék boldogabb, ha nem itt, és hol lennék otthon, ha nem itthon. Hiszek abban, hogy mindenki oda születik, ahova születnie kellett. Mert ha mindenki elmegy, ki marad itthon? Néha magammal beszélgetek, mert üresek az utcák, a házak, és üres vagyok én magam is.
Az eső is részt vesz egy körforgásban. Párolog, felhőkbe tömörül, majd visszahullik a felszínre, oda, ahonnan jött. A természet minden formájában ez történik. Nálunk, embereknél ez miért nincs így?
Hogyan menthetsz meg egy csöpp vizet a kiszáradástól?

Forrás: Newsroom Communicator