
Pixabay
Nyomtatott vagy elektronikus?

2022. 12. 29. 18:10
A jelen világ egyik nagy harca a nyomtatott- és az elektronikus sajtó között zajlik. Hogy melyik a jobb? Erre talán senki sem tud helyes választ adni (mert nem létezik), de mindenkinek van véleménye, ahogy nekem is.
Én úgy gondolom, hogy egyelőre mind a két platformnak megvan a maga feladata és szerepe a társadalomban. A nyomtatott sajtó egyértelműen fontos az idős generáció számára. Fontos, mert: megfogható, színes és rendszeres. Megszokták a rendszert, ami a tördelésben van, illetve a rendszerességet, hogy például minden szombaton jön a friss újság. Amíg ez az idősebb generáció él, és jelen van a fogyasztói piacon, szerintem a nyomtatott sajtónak is van létjogosultsága.
Az elektronikus sajtó korunk nagy „találmánya”. A társadalom legnagyobb százaléka használja a digitális világot. Attól függetlenül, hogy a személy digitális bevándorló, vagy bennszülött, ugyanúgy olvas híreket. Az elektronikus sajtó gyorsan frissül, sok mozgó/álló képpel dolgozik, használ hangot is, és mindezekkel teljes élményt tud nyújtani.
A nyomtatott sajtó maradandó, rendszert hoz az ember életébe, valamint az olvasó maga szerkeszti a lapot. Maga dönt a cikkek olvasási sorrendjéről. Lehet, egy anyagot többször is elolvas több stílusban, de az is lehet, hogy lesz olyan cikk, amibe bele se szagol. Ezek a lehetőségek mind rajtunk múlnak és élvezzük ezt a szabadságot. A nyomtatott sajtó hátránya, hogy nem tud annyi elemmel dolgozni, mint a digitális világ, így nem tud annyira közvetlen lenni. A nyomtatott sajtó hátrányai közé sorolnám azt is, hogy egy újságnak vannak mennyiségbeli korlátai is, mint például a lapok terjedelmének és számának korláta. Az utolsó, de talán a legnagyobb hátrány, amit említenék, az az aktualitás. Egy tudósítás nem tud úgy működni nyomtatott formában, mint digitális formában.
Az elektronikus sajtónak rengeteg előnye van. Például: gyorsan tud frissülni - lehetségesek akár élő adások is. Ha az internetre gondolunk, akkor a korlátokon nem is kell agyalnunk. Nincs időbeli és mennyiségbeli határ. Az elektronikus közlések könnyen visszakereshetőek és tárolhatóak. A digitális tér hátrányaként említhető, hogy az idősebb korosztálynak nehezebben megy az „átállás” az elektronikus sajtóra, de kellő segítséggel ez a probléma is kiküszöbölhető.
Én teljesen mértékben támogatom a nyomtatott sajtó fenntartását, amíg a közönség igényt tart rá, de ettől függetlenül én csakis elektronikus sajtóból tájékozódom. Teljes mértékben a digitális világba helyezem a sajtó jövőjét (és jelenének nagy százalékát is).
Forrás: Newsroom Communicator