Newsroom Communicator
Oktatási kiállítás Zentán
Horti Krisztina2023. 11. 26. 11:17
Hetedik alkalommal szervezte meg a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a Magyar Nemzeti Tanács az EduExpót. A kiállítás keretein belül az itthoni továbbtanulásról kaphattak információt a vajdasági fiatalok.
A kiállítók szeptember 13-án a felsőoktatási lehetőségekről tájékoztatták az érdeklődőket a zentai sportcsarnokban. A felsőoktatási kiállításra 22 középiskolából látogattak el, amely összesen 724 középiskolás diákot jelent.
Az eseményen Czeglédi Rudolf, Zenta polgármestere nyitóbeszédével köszöntötte az egybegyűlteket. Többek között megszólalt még Prof. Dr. Ivanović Josip, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja, továbbá Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Mindannyian kiemelték az itthonmaradás fontosságát, Fremond Árpád többek között elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mindent meg fog tenni azért, hogy segítse az itthon tanuló diákokat komplex ösztöndíjprogram keretében, valamint a külföldi diplomát szerzett fiatalokat is visszavárják, hiszen diplomahonosítási programot is szervezni fognak.
Nyereményeket is sorsoltak a szervezők a szerencsés középiskoláknak, köztük: 13 technikai eszközt, pontosabban televíziókat, nyomtatókat, táblagépeket, multimédiás csomagot, laptopot , illetve egy Pedagógia Pszichológiai Módszertani képzés csomagot a tanároknak.
Az eseményen 13 vajdaságban elérhető felsőoktatási intézményt, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramját ismerhették meg az érdekeltek. Emellett bemutatkozott még a VaMaDiSz, a VM4K, a ViFó, a zentai Vöröskereszt, az Európa Kollégium Egyetemista Központ, a szerbiai WRO és a Róka Fest.
A résztvevők közül Sípos Petra, a Zentai gimnázium végzős tanulója mesélt a továbbtanulási terveiről:
- Én a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanító szakon szeretnék továbbtanulni, mivel ez a szakma már egész kiskorom óta érdekel, így nem is volt kérdés, hogy ezen a területen szeretnék elhelyezkedni. Az elmúlt két évben elkezdtem komolyabban érdeklődni magáról az egyetemről, és mivel több ismerősöm is oda jár, elmondták, hogy az egyetemen barátságos a légkör. Mindemelett az is nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hogy magyar nyelven tudom folytatni a tanulmányaimat, illetve az egyetem nincs messze a szülővárosomtól, ezért még jobban vonza a szívemet a hely.
A kiállítás két egymást követő napon zajlott. Szeptember 14-én délelőtt 10 órai kezdettel a középiskolai tárházat vázolták fel az általános iskolásoknak.
Forrás: Newsroom Communicator