Tudni kell felállni, bármilyen nehéz is

Pápista Annamaria

2021. 12. 18. 17:00

Az ember életében az egyik legfontosabb dolog a látása, de mi van akkor, ha egyik napról a másikra elveszíti egy orvosi műhiba következtében? A nemrégiben megrendezésre került 10. VIK-en (VIFÓ Ifjúsági Konferencia) Pintér Norbert megrázó történetét hallgatva sok fiatal érezhette magát szerencsésnek.

Pintér Norbert Szabadkán született 1992. március 6-án. Középiskolai tanulmányai után az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karára járt.

Norbert az előadásában többek között azt is elmesélte, hogyan veszítette el a látását.
― Egy orvosi műhiba következményeként. Tekintettel arra, hogy szemüveges voltam,
úgy döntöttem, hogy lézeres szemműtétnek vetem magam alá, azonban nem egészen úgy sült el, ahogy gondoltam. Ahelyett, hogy megjavult volna a látásom, rosszabbodott. A telefonom képernyőjét egyre homályosabban láttam. Ezután több műtéti beavatkozáson is átestem, de a látásom tovább romlott, míg végül teljesen elveszítettem a szemem világát.



― Hogyan élted meg ezt a traumát? Hogyan hatott ki az életedre?
― Szerintem ez mindenkit nagy traumaként érne. Nem hinném, hogy van olyan ember, aki erre csak így lazán legyintene. Azelőtt ugyanolyan életet élhettem, mint bárki más: autót vezettem, tanítottam, zenéltem, tetováltam, tehát tényleg sok mindennel foglalkoztam. Ez tényleg egy nagy, száznyolcvan fokos fordulat, amit nehéz volt feldolgozni. Én személy szerint a munkába temetkeztem, és önmagam fejlesztésébe fektettem minden erőmet. Mostanra úgy érzem, hogy jó helyzetben vagyok, kellőképp feltaláltam magam, és sok olyan dologgal tudok foglalkozni, amit szeretek. Sikerült megbirkóznom a helyzettel.



― Mivel foglalkozol jelenleg?
― Jelenleg olyan idősebb embereknek tanítok informatikát Szegeden, akik elveszítették a látásukat. Kezdetben nagyon zavart az a helyzet, hogy nem tudok a társasági életben úgy részt venni, mint régen. Ezért egy idő után továbbképzésre mentem Budapestre, és diplomát szereztem arról, hogy hogyan kell okos eszközöket vakon használni. Miután elvégeztem ezt a képzést, jött is a munkalehetőség. Most én tanítok másokat erre a folyamatra. Emellett pedig gyerekeknek is tanítok zenét, mind zenetanárként, mind gitártanárként.



― Mit szeretsz csinálni szabadidődben?
― Először is, nem sok szabadidőm van. De amikor akad, akkor leginkább sétálok, futok, kutya nélkül, de pórázzal. Az egyik barátommal a futópályán összekötjük a kezünket pórázzal, nagyon menőn néz ki. Meg a zene az ugye mindig itt van. Több zenekarban is zenélek, színházban is dolgozom. Már ha ezt lehet szabadidőnek nevezni, mivel ez a munkámhoz is kötődik. Szerencsére sokszor a szabadidőm és a munkám össze is tud kapcsolódni, és a hobbim a munkám.

Norbert nagyon szeret festeni is. Néhány művét ki is állították a konferencián.



― Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek?
― Szerencsére nem túl sok fiatal kerül ilyen helyzetbe, de hasonlóba gyakrabban, sokféle fogyatékkal élő ember létezik. Törekedni kell, támaszkodni a barátokra, jó emberekkel körülvenni magunkat. Ez az első lépés, és nem szabad bezárkózni. Könnyű ezt kimondani, de annál nehezebb megvalósítani. Azonban, ha már ez van, akkor ez tök jó út arra, hogy legalább hasonló élethelyzetet teremtsünk, mint ami előtte volt.



Sajnálatos módon az élet nem válogat, nem tudni, kinek milyen lapot oszt. Ahogy Norbert is mondta, tudni kell felállni, bármilyen nehéz is. Lehet nem élhetsz már ugyanolyan életet, mint azelőtt, de mégis ott a lehetőség rá, hogy azt csináld, amit szeretsz.

Forrás: Newsroom Communicator