
Pixabay
Vajon van még mitől tartanunk?

2022. 07. 04. 13:55
A koronavírus megjelenése óta megváltozott az életünk. Az elmúlt pár évben szinte mindenhol a járványról beszéltek. A kávézókban, ha egyáltalán nyitva voltak, a gyógyszertárban, otthon és a médiában. Naponta közölték a fertőzöttek és a halottak számát. Mindez nemcsak az idősebbekre, de a gyerekekre is hatással volt. A felmerülő kérdésekre, hogy pontosan ez az idő mennyire változtatta meg az életünket, a gondolkodásunkat, hogyan hatott a fiatalokra, Pap Ágota pszichológus ad választ.
- Mit tehet a szülő, ha gyermeke szorong a koronavírus miatt?
- A szülőnek is jól kell lennie ahhoz, hogy a gyermeke is jól lehessen. Segítenek az egyértelmű rövid, korhoz kötött üzenetek, az erőforrást erősítő programok, mint a mozgás, a kortárs kapcsolódások, a játszótér, kinti programok, a dicséret. Tehát nem irreálisan, de a pozitív dolgokra való fókuszálás. Nem teremtünk hamis képzeteket, de kiemeljük, hogy az életben jó dolgok is vannak. Nagyon fontos ilyenkor a közelség, nem elutasítani a gyereket, ha velünk szeretne aludni, nem elutasítani, ha úgy dönt, hogy inkább velünk lenne, nem a barátaival, és inkább fokozatosan visszaintegrálni őket ezekbe a helyzetekbe.
- Úgy gondolja, hogy lesznek még következményei ennek a helyzetnek.
- Sejtem, hogy lesznek következményei a felnőtté válás korai időszakában bizonyosan. De az is lehet, hogy ennek lesz valami pozitív hozománya is.
- Mikor érdemes pszichológushoz fordulni?
- Amikor a szülő már úgy érzi, hogy nincsenek eszközei vagy, amit megpróbált azok nem működnek, de nem elég egy módszert egyszer megpróbálni, hanem többször visszatérni ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy az nem segít. És, ha egy-egy ilyen regresszív állapot, mint a tikkek, szorongásra utaló dolgok túl sokáig fennmaradnak - soknak számít, ha 2-6 hónapon keresztül nem javul a helyzet -, akkor azt gondolom jó, ha szakemberhez fordulunk.
Forrás: Newsroom Communicator