
Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Zenta
Cserediák program a zentai középiskolásoknak

2022. 11. 15. 10:20
Zenta község középiskolái 10 év távlatából először nyújtottak lehetőséget a programra.
Utoljára nagyobb cserediák programon a 2012/13-as tanévben vehettek részt a Zentai Gimnázium tanulói. Idén a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola legszorgosabb, legnyitottabb és legaktívabb diákjait jutalmazták meg az Erasmus+ projekt keretein belül. A programban magyarországi, macedóniai, romániai, lengyelországi, csehországi, németországi és szerbiai középiskolák vesznek részt. Különböző időközökben, különböző országokba küldi diákjait a zentai középiskola, hogy minél többen kapjanak lehetőséget új ismeretek és élmények elsajátítására. Összesen két hetet, vagyis tíz tanítási napot töltenek el a fiatalok egy másik országban. A zentai közgazdaságisok voltak már Németországban, és Zentán is fogadtak külföldről érkezett diákokat. Legközelebb október 24-én utaznak majd cserediákok Csehországba.
Forrás: Newsroom Communicator