
Osonó Színházműhely
Ingyenes Erasmus+ képzés Tóthfaluban

2023. 05. 06. 13:57
Nevetéssel és jó hangulattal telt az elmúlt hét Tóthfaluban, sportok és önismeret gyakorlása mellett ingyenes Erasmus+ képzésen vehettek részt vajdasági és erdélyi fiatalok, ahol nem csak az előadóktól tanulhattak, hanem egymástól is.
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben hozta létre a "Youth Workers Go!" elnevezésű projektet. Célja, hogy ingyenesen elérhető, változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzésekkel támogassa a fiatal szakemberek munkáját. Ennek érdekében egy három állomásos projektre került sor. Itt a fiatalok az egészséges életmóddal és a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelymunkákon és képzéseken vehettek részt. Március 8-a és 12-e között a színházműhely Tóthfaluba látogatott, ahol megtartották a program harmadik, egyben utolsó képzését.
Csütörtökön a csapat Szabadkán járt, ahol várost néztek, valamint bowlingozni mentek.
Fazekas Misi, az Osonó Színházműhely társulat vezetője elmondta, hogy ez olyan program, ami a tudatosabb életmódot lelki és fizikai téren is körbejárja.
Az Osonó Színházra jellemző tréningek, a személyiség- és önismeret-fejlesztésről, valamint a csapatépítésről szólnak. Közreműködik az Adrenalin Change Center is, ők az erdélyi partnerünk, akik a sporttal és az egészséges életmóddal kapcsolatos témákkal készültek a hétre. Ez a képzés egyrészt kicsit összhangba hozza a szellemet és a testet. Ezen felül megpróbálja a résztvevőkben tudatosítani, ahogyan a testünkről, a táplálkozásról, a mozgásról, illetve a lelki életünkről gondolkodunk. Összesen tizenöt fiatal vesz részt ezen a kurzuson, akik Erdélyből valamint Vajdaságból származnak.
Szőcs Enikő az erdélyi Adrenalin Change Center képviseletében érkezett, számára ez a pár nap igazán különleges, ugyanis most először van jelen Osonós programon úgy, hogy egyszerre részvevő és oktató is.
Azonkívül, hogy résztvevő vagyok, pénteken én fogom tartani a foglalkozásokat. Az első egy testösszetétel-elemzés lesz, amit meg fogunk csinálni minden táborozónak. Hoztam egy gépet Erdélyből, amely nagyon sok információt meg tud mondani arról, hogy milyen fizikai állapotban van jelen pillanatban az illető. Amit mérni tud, az a testünk zsírszázaléka, izomtömege, a szervezet vízháztartása. A délután folyamán falat mászunk, és a mászás ürügyén fogunk önismereti gyakorlatot tartani. Ez egy különleges sportág, mert minden egyes alkalommal rávilágít arra, hogy nem feltétlenül egyenlő az elképzelésed a kapacitásoddal. Nagyon sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nem fog menni, hogy túl magas és nem fog sikerülni, és a mászás nagyon szépen vissza tudja vezetni, hogy igen képes vagy erre, csak próbálkozni kell.
Prázsmári Norbert Magor Sepsiszentgyörgyről érkezett. Dráma tagozaton tanul, és a tanárai ajánlották számára a vajdasági tábort.
Nagyon-nagyon jól érzem eddig magam. Pozitívan csalódtam a programokban, mivel nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Ami eddig tetszett, az a bowlingozás. Jó volt, ahogy a csapattal szurkoltunk egymásnak. A táborlakókban is pozitívan csalódtam, mert tudtam, hogy távoli helyekről érkeznek, nem tudtam elképzelni, hogy milyen is lesz, de úgy látom, hogy különbségek nélkül tudunk egymással beszélgetni. Ma voltunk várost nézni Szabadkán, ahol rengeteg érdekes információt hallhattam.
Bellér Benedek magyarkanizsai származású. Ő a barátaitól hallott erről, akik már részt vettek a színházi műhelymunkán, majd a helyi ifjúsági iroda koordinátora is ajánlotta neki.
Eddig nagyon tetszik. Az egyik kedvenc foglalkozásom eddig az volt, amikor mélyen egymás szemébe kellett nézni, és kiolvasni a másik gondolatát és érzését. Mindezt úgy, hogy csak a tekintettel lehetett a másiknak üzenni. A csapat eléggé vegyes, nagyon színes, és ez teszi izgalmasabbá a tábort. Javarészt Székelyföldről származnak a többiek, de ők sem egyformák, mindenki más-más személyiség. A vezetők nagyon kedvesek, remekül tartják a programokat, élvezhetővé tudják tenni, egy pillanatig sem unalmasak. Pörgős az egész, és energiával tölt fel. Már az első nap sikerült barátságot kötni az esti szabadidős programokon. Mutattam nekik hazai zenéket, ők pedig nekem románokat. Hiszem, hogy tartós barátságok fognak még születni a héten.
Bárki, aki részt vesz valamelyik programjukon, biztos lehet benne, hogy egy életre a szívébe lopja magát ez a remek kis csapat. Munkájukkal olyan kellemes környezetet teremtenek, hogy azt kívánjuk, bárcsak maradhatnánk még egy kicsit!
Forrás: Newsroom Communicator