Kincset érő kertek

Kalinka Tamás

2021. 03. 17. 22:00

Napjaink egyre gyorsuló és globalizálódó világában igencsak háttérbe szorul a természetközeli, önellátó életmód. Alig fél évszázad kellett ahhoz, hogy Vajdaság tanyavilágai elnéptelenedjenek, noha „Európa éléskamrája” mindig bőkezűen adakozott nagyszüleinknek és dédszüleinknek, akik még könnyedén megéltek saját földjeik terméséből. Mára a helyzet megváltozott: a kis- és biotermelők megélhetése veszélybe került, a piacot a nagygazdák uralják.

A most 77 éves Szedmákov Katalin az adai tanyavilágban nőtt fel. Elmondása szerint
gyerekkorában még megbecsülték a kistermelőket, a földművesek könnyedén megéltek még a szocialista államvezetés által 17 holdban maximalizált termőföld-mennyiségből is.

„Kifordult világban élünk”
– Rengeteget kellett dolgozni, sok volt a fizikai munka, nem voltak gépek, de az egész
család összefogott és szép lassan elvégeztünk minden teendőt – mondta Katalin, majd hozzátette: ráadásul még tudtuk is, hogy mi honnan kerül a tányérunkba.
Mi még személyesen kötődtünk a földhöz, hisz kézzel munkáltuk meg, olykor nagy
nehézségek árán. Elég, ha azt mondom, hogy kislány koromban az aratás még 5-6 hétig is elhúzódott, ma pedig egyetlen kombájn egy nap alatt learatja a tízszer ekkora területet. Ma már 50 hold, vagy még több kell ahhoz, hogy egy család becsületesen megéljen, nekünk még 10 hold is elég volt ehhez, és a boltban/piacon is alig vásároltunk valamit, szinte mindent magunk termeltünk meg – meséli az idős asszony.


– A tanya körüli kertben minden zöldség és gyümölcs megtermett, még szőlőnk és saját
borunk is volt. Tartottunk állatokat is: libát, tyúkot, pulykát és nagyobb jószágokat, például disznót és tehenet is. Minden ősszel volt disznóvágás, az akkor készített szalonna, kolbász és zsír egész télen kitartott, de természetesen rengeteg lekvár, befőtt és savanyúság is helyet kapott a spájzunkban. Azt hiszem most kifordult világban élünk, mert rengeteg pénzt adunk ki a különféle bio élelmiszerekért, melyeket gyakran a „normál” termék sokszoros árán forgalmaznak, noha a mostani bio termékek 50-60 évvel ezelőtt teljesen természetesnek számítottak, mondhatni a legegyszerűbb paraszt is bio élelmiszereken élt. Ma úgy tűnik, hogy ez egyre inkább a gazdagabbak kiváltsága – véli Katalin.

Vérükben a kertészkedés
Sztrikovity János és felesége Mária Bezdánban élnek, de tanyájuk van Kengyia-szigeten, ahol nagy kertet művelnek. Követve a felmenők példáját, a lehető legnagyobb szintű önellátásra törekednek.
– A nagyszüleim kupuszinai származásúak, ott a legtöbb ember még ma is
kertészettel és zöldségtermesztéssel foglalkozik, régen szinte az egész falu ebből élt, hála a jó földeknek. Szóval mondhatjuk, hogy vérünkben van a kertészkedés – kezdi János a beszélgetést.


– Én a kengyiai tanyán nevelkedtem, ahol mondhatni száz százalékban önellátó életet
folytattunk. A kertben mindenféle zöldség és gyümölcs megtalálható volt, jószágunk is akadt bőven. A disznóink a közeli tölgyerdőben turkáltak egész nap, csaknem elvadultak, de olyan finom húsuk volt, hogy a mai napig emlegetjük. Mára a tölgyest az erdőgazdaság bekerítette, már nem járhatnak be a sertések. Apámnak volt egy halastava is a tanya mögött, amit a Dunából telepített be ponttyal, harcsával és csukával, így még a hal is a saját birtokunkról származott. Sajnos a halastó is a múlté, néhány éve kiszáradt, amikor a Matijević cégcsoport felvásárolta a környező földeket, ők ugyanis elöntözik a kanális vizét, ami a mi tavunkat is táplálná – panaszkodik a férfi.
– Ezek a nagybirtokosok lehetetlenítik el az olyanokat, mint mi...Pedig csak próbáljuk a
hagyományos módon művelni a kertünket és a földjeinket. Én például soha nem permeteztem semmit, de amióta itt van körülöttünk ez az oligarcha, aki 200 hektárt vásárolt fel, tavasszal minden környező szántóföldet agyonpermeteznek, és ezek a vegyszerek természetesen a mi parcelláinkat sem kerülik el. Magyarán, hiába nem permetezem le a gabonát, vagy a gyümölcsöst, annyi mérget fúj ide a légáramlat, mintha permetezném, mert minden szomszédos földön ezt az eljárást követik – mondja.
– Most csak apám él kint állandóan a tanyán, ő idén lesz 93 éves. A kertet én és a nejem
műveljük, a földeket bérbe adtuk. Nem ebből élünk már, lehetetlen lenne, nem éri meg a
fáradozást. Épp csak annyi veteményt ültetünk, amit abban az évben a család elfogyaszt, ha van fölösleg, akkor azt elosztogatjuk a barátoknak, rokonoknak. Disznóból is 1-2 darabot nevelünk csak fel évente. Egyedül a baromfiállomány nem csappant meg, még mindig rengeteg tyúk és kacsa él a szállás körül, ezeket még apám is el bírja látni, nincs velük sok probléma – meséli a néhai kengyiai lakos.
– Szívem szerint én nem költöztem volna be a faluba, imádtam a kinti életet, de amikor
megszülettek a gyerekeink, akkor muszáj volt bejönnünk, hogy ők óvodába, iskolába járhassanak. Ez is nagy probléma azok számára, akik ma önellátó gazdaságot szerveznének... Nincsenek már tanyasi iskolák, szóval választani kell: vagy a család, vagy az életforma – zárja a beszélgetést János.

„Dolgozni, dolgozni, dolgozni”
Mészáros Attila Adán él, 2000-ben szerzett kertészmérnöki oklevelet a Szent István
Egyetemen, jelenleg földműveléssel és biokertészkedéssel foglalkozik, mindemellett sok időt szentel hobbijának, a virágkötészetnek is.
– Én azt tapasztaltam, hogy az utóbbi években nagyon megnőtt a kereslet a bio és háztáji termékek iránt, és ez nagyon jó – mondja Attila, majd így folytatja: véleményem szerint ez lehet az egyik alternatíva a vajdasági ifjúság számára is, ugyanis mostanában egyre többen döntenek úgy, hogy Nyugat-Európa helyett a földek, a tanyák felé veszik az irányt, és gazdálkodni kezdenek.
– Igaz, hogy nagy a kereslet ezen termékek iránt, de a hazai kis- és biotermelők helyzete
most egyáltalán nem könnyű. A nagygazdák elnyomnak minket. Mi szinte gépesítés nélkül munkáljuk földjeinket, kertjeinket, ellenben egy-egy nagygazda már komplett gépparkkal rendelkezik – meséli a kertészmérnök.


– A legnagyobb probléma az, hogy kicsi a vásárlóerő és a lakosság elöregedett, így már alig találni olyan embert, aki bírná a gazdálkodással járó fizikai munkát. Dolgozni, dolgozni, dolgozni – mondhatni ebből állt az utóbbi 25 évem, amióta aktívan ezzel foglalkozom. Itt nincs szabadnap, a teheneket minden nap fejni kell, az ágyásokat kapálni, szárazság idején pedig öntözni kell. No, és ott a bizonytalanság is: mi van, ha a jégeső elveri a termést, vagy elfagynak a virágok? A mezőgazdaságban semmi sem biztos, amíg a gyümölcs nincs leszedve, vagy a gabona nincs learatva.
Beszélgetésünk során megkérdeztem Attilától: melyek azok a termékek, melyek iránt
megnőtt a kereslet, mi érdekli legjobban a vevőket?
– Mostanság a szokatlan, kicsit egzotikus és ritka dolgok érdeklik a vevőket, olyan
zöldségeket, gyümölcsöket vesznek, amelyek a piacon nem találhatók meg. Nagyon népszerűek a régi zöldség- és gyümölcsfajták is, illetve a régi paraszti kultúra virágai, mint például a szarkaláb, vagy a búzavirág. Az emberek nosztalgiával tekintenek vissza ezekre a dolgokra, a régi fajta gyümölcs vagy virág láttán felidéződik bennük a gyerekkoruk – mondja a gazda.
– Egy szó mint száz, amíg ilyen a helyzet, és nincs megfelelő állami támogatottsága az őstermelőknek, addig sajnos a lakosság nagy része kénytelen a monokulturális gazdaságok, az ipari termelők által megtermelt élelmiszert vásárolni, ugyanis ők jóval olcsóbban tudják piacra dobni termékeiket – zárja beszélgetésünket Attila.
Riportalanyaim mindegyike más-más történettel, nézőponttal, tapasztalattal közelítette meg az önellátó gazdálkodás és kertészet témáját. Ugyanakkor mindannyian úgy gondolják – az adai kertészmérnök és a tanyavilágot jól ismerő hölgy, de a bezdáni hobbikertész is – , hogy a most aktuális trendek a mezőgazdaságban és a zöldségtermesztésben ellehetetlenítik az őstermelő és önellátó életmódot. Ennek ellenére még mindig vannak kitartó emberek, akik úgy vélik, megéri maguknak megtermelni, ami otthon az asztalra kerül. Még akkor is, ha nem kifizetődő: az étel minőségéért saját maguk felelnek, és tudják, amit a saját kertjükben szedtek, nem tartalmaz vegyszereket.

Forrás: Newsroom Communicator