Newsroom Communicator
Környezetszennyező turizmus?
Nyúl Sámuel2021. 11. 23. 08:56
A pacséri "rózsaszín tó" híre mostanra szinte az egész országot bejárta. A gyógyvizes forrástól az észak-bácskai falucska turizmusának fellendülését remélik. A fejlődő idegenforgalomnak azonban úgy tűnik, van némi "mellékterméke" is. A pacséri Bács-ér színe és szaga is megváltozott, mióta a pacséri gyógyfürdőben elhasznált vizet a folyóba engedik.
A pacsériak észlelték a változást a kis folyam vizében. Csekity Szemesi Bence egyetemista nem tartja magát szakértőnek a témában, de mint mondta, látható a szennyezés.
- Szerintem elég szörnyű, hogy így néz ki. Nem vagyok megfelelően szakképzett, hogy meg tudjam mondani milyen hatással van ez a folyó élővilágára, de laikus szemmel is egyértelmű és hanyag környezetszennyezésnek tűnik. Már rengetegszer láttam ilyen állapotban a folyót, illetve éreztem a gyógyvíz szagát az egész völgyben terjengeni.
Nagy Natália középiskolásnak is feltűnt a kellemetlen szag, és a folyó színe is megváltozott.
- Szerintem ez nagyon nincs rendjén, de sajnos nekünk ebbe nem igazán van beleszólásunk, akiknek van, azok pedig nem foglalkoznak vele.
A szintén pacséri Nagy Géza sem örül a kialakult helyzetnek.
- Az biztos, hogy nem jó! Kellene még egy kutat fúrni és visszaengedni az elhasznált vizet.
Hegedűs Dudás Izabella biológia szakos tanárnő szerint mindenképpen fontos lenne ökológiai szempontból felmérni a folyó jelenlegi állapotát, de a pacséri gyógyfürdő vize máris komoly károkat okozott a Bács-ér élővilágában.
- A téma nagyon is aktuális és húsbavágó. Elképedtem, amikor a gyerekek mesélték az iskolában, hogy mi a helyzet, az idén pedig saját szememmel is megbizonyosodtam róla. Sajnos már első pillantásra látszik, hogy az eredeti növény és állatvilágnak nyoma sincs a folyóban. Egyébként a kémiai anyagok hatása mellé odatenném a termikus ártalmat, mivel már ez elég magában, hogy nagyon káros hatást fejtsen ki. Ahhoz, hogy valaki részletes szakszerű elemzést fogalmazzon meg, szükség van több információra: a víz összetételéről és az élővilág szennyezés előtti állapotáról. Tehát szükség lenne a jelenlegi állapot felmérésére. Mindenesetre annyit ezek nélkül is ki merek jelenteni, hogy ez a szennyezés teljesen tönkretette a víz élővilágát.
A pacséri folyószakaszt követi a bácskossuthfalvi "Nagy-Árok", amely folyami úton össze van kötve a szintén bácskossuthfalvi mesterséges tóval.
Harkai Ákos, az Arcus környezetvédő Egyesület elnöke szerint meg lehetne óvni a folyó vizét a szennyezéstől, de ez persze pénzbe kerül.
- Egyetlen megoldás van, hogy saját víztisztítót kell kiépíteniük vagy legalább egy ülepítőt.
Sihelnik József, az Arcus ornitológusa szerint a legnagyobb probléma a gyógyvíz magas sótartalma.
- Elsősorban a víz magas sótartalma a fő probléma, mert az élővízzel keveredik, ami valószínűleg nem kedvez az édesvízi élővilágnak. Leginkább a kétéltűek érzékenyek, de a vízi rovaroknak sem kedvez. Állítólag Bácskossuthfalva környékén is megfigyelhetőek változások. Véleményem szerint a Krivaja-ágban mérni kéne a só és más vegyületek tartalmát a vízben. Tudni kell azt is, hogy milyen hőmérsékletű a víz, amit a folyóba engednek, mert csak olyan hőmérsékletű vizet szabad a folyóba engedi, aminek a folyóval megegyező a hőfoka. Két esetben is volt madármentés a helyszínről. Egyik esetben egy fehér gólya szervezetébe került a víz. Lehetséges, hogy ivott vagy onnan próbált táplálékot szerezni. Tiszta vízbe tett táplálékkal etettük a gólyát és úgy sikerült helyrehozni. Második esetben egy bütykös hattyú volt az áldozat: nem sikerült megmenteni. Egy szűrőrendszert kéne telepíteni, és egy olyan újraforgatót, ami lehűti a vizet. Más helyeken így járnak el, vagy a városi szennyvíz-hálózaton keresztül tisztítják meg.
Szabolcski Szabolcs, a pacséri helyi közösség elnöke megkeresésünkre a riport elkészültéig nem válaszolt.
Forrás: Newsroom Communicator