
due.hu
Második helyezést ért el Magyarországon a Newsroom Communicator weboldal

2023. 07. 30. 16:18
Immár második alkalommal díjazták az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar kommunikátor szakosok weboldalát Magyarországon. A médium a Kárpát-medencei szintű DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán második helyezést ért el.
30. alkalommal szervezték meg az Országos Ifjúsági Sajtófesztivált. A budapesti eseményre idén több mint 2000 diák látogatott el. A rendezvényen a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat ünnepélyes díjátadójára is sor került, ahol az MTTK kommunikátorainak weboldalát is díjazták. A zsűri értékelése szerint a pályázott médiumok közül a Newsroom Communicator külön figyelmet érdemel, ugyanis több platformon is jelen vannak, illetve napról napra újabb és újabb színvonalas tartalmat tesznek közzé.
Krizsán Szabrina szerint nagy szó, hogy egy viszonylag kis létszámú közösség ilyen nívós díjat tudott bezsebelni Magyarországon.
- Megörültem mikor újra megkaptuk az év diákmédiuma címet, úgy, hogy én is a részese lehettem ennek. Évről évre fejlődünk és színesebbé varázsoljuk a palettát. Maga a tény, hogy nemzetközi szinten is immár több alkalommal elismerték a munkánkat, csak motivál, hogy a jövőben ugyanilyen erőbedobással alkossunk és legyünk jelen ebben a formában a médiában és az egyetemi életben.
Molnár Emese ebben a tanévben lett a médium szerkesztője. Mint mondta, nagy kihívás volt ez számára, mivel még ilyenben korábban nem volt tapasztalata.
- Igazából reménykedtem, hogy a rengeteg munka, amit beletettünk a Newsroom Communicator egészébe, meghozza a gyümölcsét. Sokat foglalkoztunk vele, kezdve a weboldal szerkesztésétől, a cikkek készítésén keresztül a különböző social media platformokon megosztott tartalmainkig. Én nagyon örültem annak, hogy sikerült megszereznünk a második helyezést.
Dr. Zakinszky Toma Viktória, a médium főszerkesztője úgy véli, hogy az új elismerés bizonyítja azt, hogy van értelme működtetni ezt a weboldalt.
- További terv, hogy folytassuk ezt a "gyakorlatot", miszerint már az elsőévesek kipróbálják magukat különböző sajtóműfajokban. A második évfolyammal az írott sajtóra koncentrálva komolyabb írásos anyagokat töltünk fel a weboldalra, a harmadévesekkel pedig podcastet fogunk készíteni, de a videózásban is kipróbálják magukat, amiket a Newsroom Communicator YouTube-csatornájára töltünk fel. A negyedévesek oknyomozó újságírást is tanulnak, szóval izgalmas anyagok várhatóak a jövő évben is.
A szerkesztőség szeptembertől újult erővel folytatja a munkát. Továbbra is igyekeznek olyan tartalmakat gyártani, amelyekkel a fiatalokat szólítják meg. Érdemes lesz követni az NC Facebook- és Instagram-oldalát, valamint YouTube-csatornáját is az érdekesebbnél érdekesebb anyagokért!
Forrás: Newsroom Communicator