
Newsroom Communicator
Természettudományos természetvédelem

2023. 05. 16. 16:04
Zentán a Thurzó Lajos Általános Iskolában május 12-én már második alkalommal szervezték meg a Körmendi Ferenc fizika, kémia természettudományi, valamint ökotudat természetvédelmi versenyt.
Ezzel a diákversennyel az iskola egykori tanulójának, Dr. Körmendi Ferencnek állítanak emléket, aki villamosmérnök, atomfizikus, élvonalbeli kutató, egyetemi tanár volt. A természettudományok mellett az irodalom és a népdalok iránt is érdeklődött.
Harminc diák érkezett a versenyre Zenta több iskolájából, Csantavérről, Tornyosról és Zentagunarasról is. A hatodikos, hetedikes, nyolcadikos diákok kétfős csapatokban mérték össze tudásukat.
Lovas Jázmin, a Thurzó Lajos Általános Iskola hetedikes tanulója már másodszor vett részt a versenyen.
Mindig jó témákkal várnak bennünket, nagyon életszerűek. Csapatommal a kísérletünkben bemutattuk a felhajtóerőt a vízben, illetve a nyomáskülönbségeket lufival, a plakátunkon pedig a napenergia előnyeit és hátrányait szemléltettük. Jövőre is remélem megrendezik ezt a versenyt, mert ha igen, akkor biztosan jönni fogok.
A verseny főszervezője és egyben megálmodója Kálmán Róbert fizikatanár elmondta, a verseny célja a természettudományok népszerűsítése a fiatalok körében.
A verseny részvevői a projektmunkák keretében a természettudományokat összekapcsolták magával a természetvédelemmel. A versenyünk két részből tevődik össze, az elsőben szabadon választott kísérleteket mutathatnak be, a második résznek pedig minden évben egy új témakört, melyet idén a következő címben fogalmaztak meg: A jövő energiája szerintem. Ezt az adott témakört egy plakáton mutatják be a csapatok. Örülök, hogy sokan jelentkeztek a versenyre, és hogy már ilyen fiatalon foglalkoznak a természetvédelmmel. Összesen tizenöt csoport mérte össze a tudását.
Forrás: Newsroom Communicator