
Pixabay
Európa-nap

2022. 05. 09. 17:20
“A világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk.” (Robert Schuman francia külügyminiszter)
Május 9. az európai béke és egység ünnepe.1950-ben ezen a napon született meg az Európai Unió gondolata Robert Schuman francia külügyminiszter javaslatával. Robert Schuman olyan új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel, amely szerint lehetetlenné teszi a háborút a kontinens országai között. Ajánlatot tett az első és második világháborúban egymás ellen harcoló európai országoknak, hogy szén- és acéltermelésüket vonják közös irányítás alá, így ellenőrizhetővé vált a fegyverkezés és a hadiipar is. Francia- és Németországon kívül Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország válaszolt a felhívásra, és 1951 áprilisában aláírták az első Szén- és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést, amit az európai integráció első lépcsőjeként is hívnak. A kormányfők 1985-ös milánói találkozójukon elhatározták hogy Európa-napként fog bekerülni ez a nap a köztudatba, mely minden tagország állampolgárához szól. Valójában ez a nap nem csak az alapító országok állampolgárait, de az összes tagországot érinti, hiszen mindenki, aki demokratikusan választja a belépést, elkötelezi magát a békeprogram, a szociális és gazdasági fejlődés, a kölcsönös szolidaritás mellett.
Magyarország hivatalosan 2004. május 1-je óta az Európai Unió teljes jogú tagja. Szerbia 2012 márciusában kapta meg hivatalosan a tagjelölt státuszt, a következő év januárjától máig zajlanak a csatlakozási tárgyalások.
Forrás: Newsroom Communicator